Életmód
Alrovatok
Elképesztő, mennyit kérnek most egy garzonért
Hihetetlenül megdrágultak a kisebb lakások az utóbbi időben: a fővárosban például akár 40 millió forintba is kerülhet egy garzonlakás. A szakértő azt mondja, a garzonok növekvő népszerűsége miatt az eladók mozgástere is nagyobb, így jobban tudják emelni az árakat, mint a nagyobb lakások tulajdonosai.
Rossz alvó? Kardiológiai kivizsgálásra lehet szüksége
Sokan nem tudják, de a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlsúly, a magas koleszterin és a mozgásszegény életmód mellett az alvászavar is a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorai közé tartozik. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra tehát a szívbetegségek megelőzése miatt is ajánlott fokozottan odafigyelni, azok ugyanis világszerte vezető haláloknak számítanak.
Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, és alapvetően sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Kisebb eső, záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.