A neandervölgyieket görnyedtnek, szőrösnek és brutálisnak ábrázoló régészeti rekonstrukcióktól kezdve az ősember életét bemutató filmekig elődeink megítélése meglehetősen rossz volt. Az elmúlt öt év felfedezései azonban árnyalják ezt a képet – írja Penny Spikins, a Yorki Egyetem emberi eredetet kutató régészprofesszora a The Conversation magazinban. Spikins sorra vette azt a hat legfontosabb felfedezést, amely befolyásolja, hogyan látjuk magunkat és a jövőnket, és amelyek hozzájárulhatnak, hogy megértsük a múltat.
Több emberi faj létezik, mint azt valaha is gondoltuk volna.
Vannak emberi fajok – például a 2018-ban felfedezett Homo Longi –, amelyeket csak nemrég azonosítottak. Jelenleg 21 ismert (valaha volt) emberi fajról tudunk. Az elmúlt néhány évben kiderült, hogy Homo sapiens őseink akár nyolc különböző embertípussal is találkozhattak, robosztus és zömök fajokkal, mint a neandervölgyiek és közeli rokonaik, a denisovaiak, sőt, olyan alacsony (kevesebb mint 1,5 méter magas) és kis agyú emberekkel is, mint a Homo naledi.
A Homo sapiens azonban nyilvánvalóan nem az evolúció végcélja és megjelenése nem is illeszkedik semmilyen lineáris fejlődési vonalba – állítja Spikins. Lehet, hogy a Homo naledi agya kisebb volt, mint egy csimpánzé, de bizonyíték van rá, hogy kulturálisan összetett életet élt, például gyászolta a halottait. A neandervölgyieknek szimbolikus művészete volt, de nem olyanok voltak, mint mi. Biológiailag sokféle módon alkalmazkodtak a környezetükhöz, téli álmot is alhattak.
A hibrid emberek a történelmünk részei
A hibrid emberfajok, amelyekre a szakértők egykor sci-fi-be illő agyszüleményként tekintettek, kulcsfontosságú szerepet játszhattak az evolúciónkban. A hibridek fontosságára a genetika szolgáltat bizonyítékot. Nyomok nemcsak saját fajunk DNS-ében vannak (amely gyakran tartalmaz a neandervölgyiektől örökölt fontos géneket), hanem a hibridek csontvázaiban is. Az egyik példa a Denny néven ismert lány – csontjait egy szibériai barlangban találták meg –, akinek az anyja neandervölgyi, az apja pedig denisovai volt.
Szerencsénk volt
Evolúciós múltunk kuszább, mint azt a tudósok korábban gondolták. Egy ideje már tudjuk, hogy az evolúció egy olyan természeti ökoszisztémára adott válaszként illeszt össze megoldásokat, amely időközben már megváltozhatott. Az emberi evolúciós vonalunkban bekövetkezett sok változás pedig talán a véletlen műve.
Ilyen lehet például az elszigetelt populációk némely jellemzője, amely nem befolyásolja jelentősen a túlélésüket. A neandervölgyiek arcának és testének jellegzetességei (a hangsúlyos szemöldök vagy a nagy bordakosár) egyszerűen genetikai sodródásból eredhettek.
Az epigenetika, vagyis az, hogy a gének csak meghatározott környezetben aktiválódnak, szintén bonyolítja a helyzetet. A gének például hajlamossá tehetnek valakit a depresszióra vagy a skizofréniára. Mégis előfordulhat, hogy csak akkor alakul ki a kóros állapot, ha az adott egyén bizonyos dolgokat átél.
Sorsunk összefonódik a természettel
Szeretjük magunkat a környezet urainak képzelni. De egyre világosabbá válik, hogy az ökológiai változások formáltak minket. Saját fajunk eredete egybeesett az éghajlat jelentős változásaival. Úgy tűnik, hogy minden más emberi faj viszont az éghajlatváltozás következtében tűnt el a Földről. Három fő emberi faj, a Homo erectus, a Homo heidelbergensis és a Homo neanderthalensis az éghajlat jelentős változásai miatt halt ki. Az Adams-esemény, a Föld mágneses mezejének átmeneti összeomlása és a pólusok felcserélődése 42 ezer évvel ezelőtt például egybeesett a neandervölgyiek kihalásával.
A kedvesség evolúciós előny
A kutatások új okokat tártak fel arra is, hogy bizakodóak legyünk a jövő emberi társadalmait illetően. A tudósok korábban azt hitték, hogy az emberi természet erőszakos vonásai jelentettek evolúciós előnyt. Ugyanakkor bizonyítékokat találtak az emberi természet gondoskodó oldaláról is, amely hozzájárult az evolúciós sikerünkhöz. Az ősi csontvázakon nyilvánvaló jelek igazolják a betegségből és sérülésből való felépülést, ami segítség nélkül nehéz, vagy lehetetlen lett volna.
Az emberi együttérzés nyomai másfél millió évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Az altruizmusnak számos fontos túlélési előnye van. Lehetővé tette az idősebb közösségi tagok számára, hogy fontos tudást adjanak tovább. Az orvosi ellátás pedig életben tartotta a képzett vadászokat.
Érzékeny faj vagyunk
Az evolúció érzelmileg sokkal kiszolgáltatottabbá tett minket, mint ahogyan azt gondolnánk. Ez közös bennünk és a házi kutyákkal, amelyekkel számos genetikai adaptációnk közös, például a szociális jelzésekre való érzékenység. Az emberi „hipertársadalmasulás” ára azonban az érzelmi sebezhetőség.
Érzékenyebben reagálunk a társadalmi hatásokra, hajlamosabbak vagyunk az érzelmi zavarokra, a magányra és a depresszióra, mint elődeink. Komplex érzelmeinkkel talán nem mindig kellemes együtt élni, de részei a kulcsfontosságú átalakulások sorának, amelyek nagy, összekapcsolt közösségeket hoztak létre. Az érzelmek nélkülözhetetlenek az emberi együttműködéshez.
Ezek az új felfedezések egy sokkal kevésbé megnyugtató képet festenek a világban elfoglalt helyünkről, mint amit öt évvel ezelőtt képzeltünk. A múltunk azt sugallja, hogy a jövőnk sem lesz jobb, hacsak nem teszünk valamit érte – összegezte Penny Spikins.
