A legkorábbi bizonyíték hallucinogén drogok használatára

Az ópiumot valamilyen temetési rituáléhoz használhatták.

Háromezerháromszáz évvel ezelőtti, Izraelben és talán az egész világon az eddigi legkorábbi ópiumhasználat nyomaira bukkantak az ország középső részén, a Jehud városánál folytatott ásatásokon izraeli régészek – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A pszichoaktív kábítószer agyagedényekben megtalált maradványai a szakemberek szerint azt bizonyítják, hogy az ópiumkereskedelem jelentős szerepet játszott a korabeli levantei kultúrában.

Halotti rituáléhoz használhatták

A Tel-avivi Egyetem, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA), valamint a Weizmann Tudományos Intézet tudósai az Archaeometry című szakfolyóiratban tették közzé közös tanulmányukat a feltárt későbronzkori kánaáni sírokról. Ezek mellett olyan szerszámokat és edényeket találtak, amelyeket minden bizonnyal azért helyeztek el az egykori gyászolók, hogy segítsék az elhunytak lelkét a túlvilágon. Az i.e. 14. századból származó, Cipruson készült kerámiák maradványai között olyan edényeket is felfedeztek, amelyeket valószínűleg egy helyi halálszertartásnál használtak.

ópiumhasználat, ópium
Az eddigi legkorábbi ópiumhasználat nyomaira bukkantak Izraelben. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Mivel hasonló, az ópium nyersanyagaként szolgáló mákgubó formáját megidéző edényekben tartották a 19. században a kábítószert, a régészek megvizsgálták a cserepekben lévő anyag nyomait, és bebizonyosodott, hogy ópium tárolására használták azokat. A szerves maradványok elemzéséhez használt új technológiával a Jehudban talált cserepek közül nyolcban bukkantak ópium nyomára.

Ez a legkorábbi bizonyíték hallucinogén drogok használatára a Közel-Keleten. Emellett az eddigi egyetlen bizonyítéka annak, hogy a késő bronzkorban pszichoaktív kábítószert fogyasztottak ebben a térségben. 2020-ban már rábukkantak Izraelben marihuánanyomokra, de az valószínűleg több száz évvel későbbről, a vaskorból származott.

Korabeli írásos feljegyzések hiányában nem világos, hogy miféle szertartást végezhettek az ópiummal, de mivel egy temetkezőhelynél találták, úgy vélik, hogy vagy a halottaknak ajándékozták, vagy a helyi papok használták halotti szertartásokhoz. A kábítószer a mai Törökország területén termett mákgubókból készült, a cserépedényt pedig Cipruson készítették, ami kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokra és a pszichedelikus szer fontosságára utal.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +1, +6 °C
Minimum: -4, +2 °C

Keleten eleinte lehet napsütés, de közben egyre többfelé beborul az ég. Nyugat felől egyre többfelé várható kezdetben havas eső, hó, majd fokozatosan esőbe vált a csapadék. Az élénk, erős északnyugatira forduló szélben 1, 6 fokos délutáni hőmérsékleteket mérhetünk. Pénteken melegfronti hatás érvényesül. Már reggel jellemző lehet a kialvatlanság, és napközben is gyakori lehet a fáradékonyság és a dekoncentráltság, emiatt rendkívül nagy lesz a balesetveszély. Fokozódik a migrénhajlam, vérnyomás-ingadozás és keringési panaszok is felléphetnek. További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások: