„Nem vagyok inkubátor”

Kiborultak a magyar nők az új abortuszszabálytól. Nem csoda, hogy több ezren vettek részt a szeptember 28-ára – az abortuszhoz való jog világnapjára – szervezett tüntetésen.

Mint már bizonyára mindenki tudja, a közelmúltban megváltoztatták az abortusz szabályait. Egészen pontosan egy új kiegészítéssel bővült a terhesség megszakításához szükséges igénylőlap. Ennek értelmében szeptember 15-étől az abortuszt kérő nőket vizsgáló szülész-nőgyógyászoknak rögzíteniük kell, hogy „egyértelműen azonosítható módon bemutatták a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” – vagyis a baba szívhangját – a pácienseiknek.

A bejelentés nagy port kavart. A Patriarchátust Ellenzők Társasága (Patent) nevű jogvédő egyesület például korábban egyenesen a nők kínzásának nevezte a módosítást, szeptember 28-ára – az abortuszhoz való jog világnapjára – pedig tüntetést szerveztek, amelyhez a hvg.hu beszámolója szerint összesen tizenöt civil szervezet csatlakozott.

abortusz,
Kiborultak a magyar nők az új abortuszszabálytól. Fotó: Getty Images

„Én méhem, én testem”

A tüntetésen több ezren vettek részt, 18 órától gyülekeztek a Kossuth téren. A hvg.hu és a 24.hu képeinek tanúsága szerint a tiltakozók tábláin egyebek mellett az alábbi szövegek szerepeltek:

  • „Nincs méhed, ne legyen véleményed”,
  • „Majd szülök, ha akarok”,
  • „Nem vagyok inkubátor”,
  • „Abortusztilalom = kényszerterhesség”,
  • „A nők legnehezebb döntése nem a tiéd”,
  • „Szálljatok ki a méhemből”,
  • „Döntéseket nem, de egy gyereket ránk bíznának”.

A tüntetésen felszólalók ingyenesen elérhető fogamzásgátlást és „valódi családvédelmet„ követeltek. A véleményük szerint ugyanis erre lenne szükség nem kívánt terhességek és az abortuszok számának csökkentéséhez.

Az abortusztörvényt érintő módosítással a legnagyobb probléma a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az, hogy az új szabályozás bevezetését nem előzte meg sem társadalmi vita, sem szakmai egyeztetés. Ezt kívánja most orvosolni a szakmai szervezet.

A beszédek után a Belügyminisztérium épületéhez vonultak a tüntetők. Azt skandálták: „én méhem, én testem”. Az épület előtt a transzparensek mellett vállfák tucatjait is elhelyezték, amelyek az illegálisan elvégzett, nem biztonságos abortuszt jelképezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!