Jégesővel, viharos széllel rontanak ránk a zivatarok

Nagyrészt esős, borongós időre készülhetünk a következő napokban – pénteken akár jégeső, viharos szél is kísérheti a zivatarokat –, a napsütést csak ideig-óráig élvezhetjük. Hétfőre talán kicsit javul az idő. Részletes előrejelzés!

Pénteken a dél, délnyugat felől érkezett felhő- és csapadékrendszer kora délutánra északkelet felé elhagyja hazánkat – olvasható a Kiderül előrejelzésében. Mindeközben dél felől szakadozottá válik a felhőtakaró, kivéve a Dunántúl nyugati részén, illetve az északi tájakat. Késő délután, estefelé viszont délnyugat felől újból felhősödés kezdődik.

Délután – nagyobb eséllyel az ország délkeleti felén – szórványosan zápor, zivatar alakul ki, helyenként ismét jégesővel, viharos széllel. A csúcshőmérséklet a tartósan borult tájakon 15, a délkeleti határnál 25 fok közelében alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő.

időjárás, időjárás-előrejelzés, meteorológia, eső
Esős napoknak nézünk elébe. Fotó: Getty Images

Szombaton az összefüggőbb felhőzet vékonyodik, szakadozik, több-kevesebb napsütés is lehet, majd délutántól északnyugat felől ismét vastagabb felhők érkezhetnek. Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol zivatar. A délnyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, időnként erős lökések kísérik. A csúcsérték 16 és 25 fok között várható, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten az enyhébb idő.

Vasárnap változóan felhős idő várható. Napközben főleg a Dunántúlon lehetnek erősebben felhős körzetek, estétől észak felől érkezhet vastagabb felhőzet. A nappali órákban csupán néhol, estétől észak felől több helyen előfordulhat csapadék, az északnyugati, majd a délnyugati szél sokfelé megerősödik. A hajnali 5, 13 fokról 16 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Milyen idő lesz hétfőn?

Hétfőn felszakadozik a felhőzet: napközben felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel. Reggelig több helyen, napközben csak néhol valószínű csapadék (nagyobb eséllyel az északkeleti országrészben), emellett az északnyugati szél megerősödésére kell készülni. A minimum-hőmérséklet 6 és 14, a maximum 15 és 20 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.