Életmód
Alrovatok
A legnagyobb hibák a fogamzásgátlásban
A fogamzásgátlás olyan szükséges "rossz", melyről a legtöbb ember szeretne megfeledkezni - de persze azért működjön. A tökéletes módszer természetesen csak az önmegtartóztatás, minden másba hiba csúszhat. Mit tegyünk, hogy minél kisebb legyen az esélye a baleseteknek?
Neurojog: így leplezi le a bűnöst
A neurojog fejlődőben lévő tudománya azt ígéri, hogy különbséget tud tenni a bírósági ítélkezés számára fontos tudatállapotok között. Megmondja, hogy valaki megfontoltan vagy felindultan cselekedett-e, tudatában volt-e, hogy bűncselekményt követ el, vagy vétlen szereplője volt az ügynek.
Kiderül, hogy átvertek-e bennünket a multik
Akkreditált érzékszervi vizsgálók laboratóriumi körülmények között végzik az élelmiszerek érzékszervi tesztjeit - közölte az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Zsigó Róbert elmondta, március végén hozhatják nyilvánosságra a száz termékösszevető-vizsgálat eredményeit.
Hol, milyen gyakran zuhanyoznak?
Újabban egyre nagyobb a tábora a szappan- és samponellenes mozgalmaknak. Miközben a fejlett higiéniát a modern korszak egyik legnagyobb vívmányának, és a betegségmegelőzés egyik legfontosabb eszközének gondoljuk, lehet hogy túlbuzgóságunk felesleges kiadásokba és természetellenes viselkedésbe hajszol minket.
Kiirthatatlan a patkány Budapestről
Az elmúlt években tapasztalt enyhe téli idő, az illegális szemétlerakások és a felpörgő építőipar is hozzájárult ahhoz, hogy megnőtt a patkányok száma Budapesten. A kártevőből a hetvenes években még kétmillió élt a fővárosban, a rendszeres irtásoknak köszönhetően viszont már a töredékére csökkent a számuk. Utánpótlás mindig érkezik belőlük, nyáluk és vizeletük pedig súlyos betegségeket terjeszthet. Szakértőkkel beszélgettünk.
Döntően borult idő várható, de a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.