Életmód
Alrovatok
Hétköznapi szokások, amiktől hamarabb ráncosodhatunk
Kevesen tudják, hogy hiába próbálnak vigyázni a bőrükre, néhány teljesen hétköznapi szokásukkal öntudatlanul is alááshatják a saját erőfeszítéseiket. Aki szeretné, hogy sokáig feszes és egészséges maradjon a bőre, annak érdemes tisztában lennie az alábbiakkal.
Érdekes dolog derült ki az omikron variánssal fertőzöttekről
A koronavírus omikron variánsával az Egyesült Királyságban nemrégiben megfertőződöttek kétharmada állítja, hogy korábban már átesett a fertőzésen - derül ki egy kutatásból. Szakemberek szerint ebből az eredményből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az újrafertőződéses esetek számát illetően, mert a vizsgálatnak megvoltak a korlátai.
Csendes gyilkosok a lakásban
Bonaparte Napoleon halálának körülményeit legendák szövik körül. Az egyik legismertebb, hogy szobájában a tapétát arzénnel itatták át, s végül a méreg kipárolgása ölte meg. Ki gondolná, hogy hasonló veszélyeknek önként tesszük ki magunkat. Legalábbis egy kutatás eredményei erre figyelmeztetnek.
A kevés gomolyfelhő mellett alapvetően napos időre számíthatunk, legfeljebb a keleti határ közelében alakulhat ki futó zápor. Az északias irányú szél sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén lehet mérsékeltebb a légáramlás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.Késő estére 13 és 20 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.