Életmód
Alrovatok
Koronavírus: csak látszólag csökkent a lélegeztetett betegek száma
Hétfőtől megváltozott a hazai kórházak adatszolgáltatási módszere, így már csak azokat a koronavírus-fertőzötteket lehet lélegeztetett betegként megjelölni, akiket invazívan, altatásban lélegeztetnek, azokat viszont nem, akik oxigénmaszkos légzéstámogatásra szorulnak. Emiatt most olyan, mintha javultak volna az adatok. A változtatással azonban több baj is van egy biostatisztikus szerint.
Lóféregtelenítőt szedtek, életveszélyes állapotban vannak
Ősszel rengeteg olyan esetről lehetett hallani, hogy amerikaiak egy állatgyógyászati szer használata miatt kerültek kórházba, a féregtelenítőtől ugyanis azt várták, hogy majd megvédi őket a koronavírus-fertőzéstől. Úgy tűnik, a téves információ nem állt meg az Egyesült Államok határainál: most már Szlovákiában is tudnak súlyos mérgezéses állapotban lévő páciensekről.
Győrfi Pál elmondta, hogyan segíthetünk most a mentőknek
Bár a mentők nem küzdenek munkaerőhiánnyal, az esetszámok nagysága miatt folyamatosan dolgoznak, és a riasztások csaknem ötöde koronavírus-fertőzötthöz kapcsolódik - ismertette Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki azt is elárulta, hogyan segíthetünk most a legjobban az életmentőknek.
Oltási akcióhetek: ennyien kérték az első oltást
Eddig már több mint 880 ezren adatták be maguknak a koronavírus elleni védőoltást országszerte a múlt hétre meghirdetett, de meghosszabbított oltási akcióban - közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, aki egyben az országos oltási munkacsoport vezetője is.
Felfázás kezelése antibiotikum nélkül (x)
Mivel a felfázás kialakulásáért a húgyhólyagban elszaporodó baktériumok a felelősek, észszerű megoldásnak tűnhet a kínzó tünetek ellen antibiotikumokat bevetni. Fontos azonban tudnunk, hogy a túl gyakori vagy nem megfelelő antibiotikumszedéssel valójában többet ártunk, mint használunk.
Az idei síszezon sem lesz szokványos
Szilveszterre megtelhetnek a magyarok által is kedvelt osztrák, svájci, olasz és francia síparadicsomok külföldi turistákkal, és már most sem könnyű az év utolsó napjaira szállást foglalni a népszerű helyekre. Az esetleges járványügyi szigorítások azonban akár minden tervet keresztülhúzhatnak - megint.
Omikron variáns: mennyi idő, mire jöhet az új vakcina?
Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni vakcinákat, amelyeket az új, omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki - közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója.
Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.