Omikron variáns: most még fontosabb az emlékeztető oltás

A koronavírus elleni emlékeztető oltás felvételét sürgeti az Egyesült Államokban a CDC. Nem véletlenül: szakemberek a járványügyi helyzet súlyosbodásának lehetőségétől tartanak.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) megerősítette ajánlását, miszerint az Egyesült Államokban minden COVID-19 elleni vakcinával oltott felnőttnek érdemes kérnie az emlékeztető oltást. A CDC szerint erre a néhány napja Dél-Afrikában kimutatott, azóta világszerte gyorsan terjedő és egyre több országban felbukkanó új koronavírus-variáns, az omikron miatt van szükség - írja a CNN.

koronavírus omikron variáns
Világszerte nagy riadalmat okoz az omikron variáns. Fotó: Getty Images

A jelenlegi CDC-ajánlás szerint azoknak a 18 éven felülieknek, akiket a Pfizer-BioNTech-, vagy a Moderna vakcinájával oltottak, hat hónappal a második dózis beadása után tanácsos felvenniük az emlékeztető (booster) adagot, míg az egydózisos Johnson&Johnson (Janssen) vakcinával oltottaknak két hónappal az oltást követően.

Derült égből omikron

Az omikron variáns (B.1.1.529) megjelenése még inkább alátámasztja, hogy a koronavírus elleni védekezéshez egyaránt szükségesek a védőoltások, az emlékeztető oltások és a megelőzésre irányuló erőfeszítések - nyilatkozta Rochelle Walensky, a CDC igazgatója. Hozzátette: mostantól értékelődik fel igazán a laboratóriumi tesztelés szerepe, mert azzal nem csak azt lehet kimutatni, hogy valaki fertőzött-e - az otthon is elvégezhető antigén-gyorstesztek legfeljebb erre képesek -, hanem azt is, hogy melyik variáns felelős a fertőzésért. Vagyis nagyjából követni lehet, milyen gyorsan terjed az új változat.

A koronavírus omikron variánsa várhatóan nemzetközi szinten el fog terjedni, így nagyon magas a kockázata annak, hogy újabb fertőzési hullámokat idéz elő, ennek pedig néhány térségben súlyos következményei lehetnek - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet.

Egyelőre sok a megválaszolatlan kérdés

A világ számos országában - Magyarországon is - még javában tart a delta-variáns okozta járványhullám, ám szakemberek máris az omikron potenciális egészségügyi hatásaitól tartanak. Korai, Dél-Afrikából származó adatok ugyanis arra utalnak, hogy a november 24-én azonosított új variáns fertőzőképesebb, mint a jelenleg domináns delta változat . Emellett a vírus

tüskefehérjéjét érintő 32 mutáció miatt - a delta esetében csak 8 mutációt mutattak ki - csökkentheti a vakcinák hatékonyságát, kikerülheti az oltóanyagok vagy a megfertőződés révén kialakult, korábbi variánsok ellen megfelelőnek bizonyuló immunvédelmet.

Hogy a jelenleg használt vakcinák mennyire lehetnek hatékonyak az új variáns ellen, azt kutatók és tudósok vizsgálják világszerte - ám a tudományosan megalapozott eredményekre valószínűleg még néhány hétig várni kell. Ahogy arra is, hogy kiderüljön, az omikron mennyivel fertőzőképesebb, mint a delta variáns, valamint hogy pontosan milyen jellegű és erősségű tüneteket okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

Csapadékmentes, de zömmel felhős idő várható. Az északkeleti szél veszít erejéből.Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!