Szokások, melyek boldogtalanná tesznek

Számos kutatás vizsgálta már, hogy mik azok, amiktől az emberek boldogabbak lehetnének, illetve ami boldogtalanná teszi őket. Az alábbiak szinte minden boldogtalan emberre igazak.

Több tanulmány is szól arról, hogy a pénz nem tesz boldoggá, és ha egy bizonyos összeghatár fölötti a vagyonunk, akkor már nem járul hozzá az érzelmi jóléthez. Vagyis a túl nagy vagyon éppen olyan sok feszültséggel és aggodalommal jár, mint a túl kevés - írta a Care .

Egymás után mutatják ki a kutatások, hogy a sok pénz önmagában még nem boldogít. Ha viszont pénzt ajándékozunk, még ha nem vagyunk is gazdagok, akkor tehetősebbnek, ezáltal boldogabbnak érezzük magunkat. Kattintson !

Nincs hobbijuk

A boldogsághoz szükséges, hogy legyen az életünkben egy rendszeres tevékenység, amely kikapcsol, és amelynek űzése közben nyugodtnak, kiteljesedettnek érezzük magunkat. Van, akinek ez valamilyen kreatív hobbi, van, akinek a sport - akiknek az életéből ez hiányzik, azok mind kevésbé boldog emberek.

Akiknek nincs párkapcsolatuk, illetve szociális életük, sokkal boldogtalanabbak
Akiknek nincs párkapcsolatuk, illetve szociális életük, sokkal boldogtalanabbak

Sokat ingáznak

Minél hosszabb időn át kell utaznunk a munkahelyünk és az otthonunk között, annál kevesebb szabadidőnk marad, ráadásul kutatások szerint a több órás ingázás a párkapcsolatokra is negatívan hat. Nem csoda, hogy ez is rajta van a boldogtalanná tevő dolgok listáján.

Konkrét dolgoktól várják a boldogságot

Alkohol , vásárlás, ételek, pénz - akik a boldogságérzést valamilyen fogyasztói tevékenységgel hozzák kapcsolatba, kevésbé boldogok, mint akik inkább az élményeket, érzéseket keresik.

Magányosak

Hogy az ember társas lény, talán közhely, de igaz. Számos kutatás bizonyítja, hogy akiknek nincs párkapcsolatuk, illetve szociális életük sokkal boldogtalanabbak, és sokkal kevésbé érzik teljesnek az életüket. Emellett több felmérés jutott arra az eredményre, hogy akiknek van háziállata, boldogabbak, mint akiknek nincsen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!