Életmód
Alrovatok
Házasélet a prosztatarák után
Egy előrehaladott állapotban diagnosztizált prosztatarák számtalan dolgot megváltoztat a férfi életében, beleértve a párkapcsolatot is. A betegség kezelése nemcsak fizikailag, de pszichésen is megterhelő saját maga és partnere számára is. Ha kellő akarattal állunk a helyzethez, a betegségben megtalálhatjuk azt is, ami megerősíti a kapcsolatot.
Komoly betegséget jelez a gyakori fáradtság
Egy-egy dolgos, kimerítő nap után teljesen természetes, hogy elfáradunk, ha azonban a panasz napi rendszerességgel jelentkezik, érdemes lehet utánajárni a kiváltó okoknak. Előfordulhat ugyanis, hogy a kimerültség valamilyen betegség tüneteként lép fel.
Ukrajnai menekültek: "visszamennénk, amint lehet"
Milliók menekültek már el Ukrajnából, több százezren érkeznek Magyarországra is. Ezért itthon is nagy szükség van az összefogásra és az adománygyűjtésre, hogy minél több menekültet lehessen ellátni alapélelmiszerekkel, tisztálkodószerekkel, vitaminokkal és egyéb szükséges dolgokkal.
A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.