Videó: így mentették ki a tűzoltók a gödörbe esett csikót

Több méter mély gödörbe esett csikóhoz riasztották múlt hétvégén a tűzoltókat Szeged mellett

A Maisie névre keresztelt patás egy lezárt területen került bajba. Gazdája rögtön hívta a 112-es segélyhívót, a szegedi hivatásos és sándorfalvi önkéntes tűzoltók pedig rövidesen az állat segítségére siettek – derül ki a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfői Facebook-bejegyzéséből.

A mentésben dr. Krajcsovics László lógyógyász specialista is részt vett. Rövid vizsgálat után úgy ítélte meg, hogy biztonsága érdekében kis időre elaltatja a csikót, aki addigra már nagyon kimerült, nehezen viselte a fogságot. Az altatást követően a tűzoltók hevedereket kötöttek az állat lábaira, majd egy munkagép segítségével kiemelték a mély gödörből.

Az állatorvos ezután újból megvizsgálta, és egy tisztító infúziót követően nem sokkal Maisie magához is tért. Mi több, Krajcsovics doktor felügyelete mellett lábra is tudott állni. Pár sebet leszámítva nem esett komoly baja, így szerencsésen megúszta a balesetet. A katasztrófavédelem videót is készített a nem mindennapi mentésről.

Borítókép: Molnár Krisztina tűzoltó főhadnagy

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.