Újra oltani kellett a szemétgödröt a Balatonnál

Már kétszer is oltani kellett a Balaton közelében lévő szemétgödröt, ami füsttel és bűzzel árasztja el a környéket. A probléma több mint egy hónapja keseríti meg a helyiek életét.

Vasárnap után szerda este is oltani kellett a Balaton melletti füstölgő szemétgödröt, Balatonakarattya és Balatonvilágos között - számolt be róla az RTL Híradó.

A hatalmas gödör a helyiek szerint már több mint egy hónapja füstöl, és szúrós, büdös szagot áraszt. Ezt már tavasszal is jelezték a hatóságoknak, de akkor nem lett eredménye a szemlének. A Környezetvédelmi Hatóság most megerősítette, hogy ismét vizsgálódnak, beszélnek a helyiekkel és a helyszínre is újra kimennek - mondta a Híradónak az egyik helyi férfi.

Annyit lehet tudni, hogy a terület egy balatonfőkajári cég tulajdonában van, de azt továbbra sem, hogy pontosan ki és mit vitt oda, ami begyulladt. A tulajdonost, valamint a balatonfőkajári önkormányzatot nem érték el az ügyben.

A balatonakarattyai önkormányzat viszont megerősítette, hogy korábban ők bérelték a területet, ahol a faluban keletkezett zöld nyesedéket és lombozatot gyűjtötték össze és tárolták, majd darálás után újrahasznosították. Ez idő alatt többször is ellenőrizték a közterületfelügyelettel, a falugondnoksággal és a rendőrséggel közösen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!