Táplálkozás
Alrovatok
Mik azok a szabadgyökök? Miért veszélyesek?
A szabadgyökök fogalma már beépült a köztudatba, hiszen az utóbbi évtizedekben ezek a kis molekulák lettek az egészségünk legfőbb ellenségei. Sokan azonban mégis csak annyit tudnak róluk, hogy rosszak, megbetegítenek, és az antioxidánsokkal lehet harcolni ellenük. Bár a lényeg valóban összefoglalható így, érdemes tisztában lenni a részletekkel is.
A zaklatott élet negatívumai
Stressz következtében egyre gyakoribb, hogy különböző emésztési problémákkal kell szembesülnünk. A tüneteket előidézheti egy rövidebb ideig tartó feszültebb időszak, de gyakran olyan tartósan fennálló körülmények is, mint a stresszes munkahelyi vagy családi környezet.
Ebből tudhatjuk, hogy túladagoltuk a koffeint
Bár az életveszélyes koffeintúladagolás meglehetősen ritka, de nem lehetetlen. Ugyanakkor halálos adag koffeint pusztán kávéfogyasztással aligha vihetünk be a szervezetünkbe, hiszen igen nehéz akkora mennyiségű folyadékot meginni, hogy elérjük ezt az állapotot.
Karanténszorulás: mutatjuk, mi segíthet
A világjárvány és az azzal járó védelmi intézkedések életünk minden területére hatással vannak - még azokra is, amelyekről először nem is gondolnánk. A konyha, a dolgozószoba és a hálószoba mellett a fürdőszobában, pontosabban a mellékhelyiségben is számolnunk kell a karantén kellemetlen velejáróival.
A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.