Ebből tudhatjuk, hogy túladagoltuk a koffeint

Bár az életveszélyes koffeintúladagolás meglehetősen ritka, de nem lehetetlen. Ugyanakkor halálos adag koffeint pusztán kávéfogyasztással aligha vihetünk be a szervezetünkbe, hiszen igen nehéz akkora mennyiségű folyadékot meginni, hogy elérjük ezt az állapotot.

Nyugtalanság és görcsök

Napi körülbelül 400 milligramm koffein fogyasztása számít biztonságosnak egy felnőtt számára. Ekkora mennyiség nagyjából négy csésze kávéban található meg. Ha azonban ennél többet iszunk - főleg, ha rendszeresen - akkor megtörténhet, hogy az enyhe "koffeinmérgezés" tüneteit fogjuk magunkon tapasztalni.

Napi körülbelül 400 mg koffein fogyasztása számít biztonságosnak
Napi körülbelül 400 mg koffein fogyasztása számít biztonságosnak

Az észlelhető tünetek közé tartozik a nyugtalanság - nemcsak lelki, hanem fizikai értelemben is. Lábrázás, túlmozgás, esetleg önkéntelen rángatózás is előfordulhat. Idegesek leszünk, az arcunk, bőrünk kipirul. Álmatlanságot tapasztalhatunk, vagy ha sikerül is elaludnunk, néhány óra múlva felébredünk. Jelentkezhet még szívritmuszavar , izomrángás vagy -görcs, továbbá emésztőrendszeri problémák, így például hasmenés. Zavarossá válhat a beszédünk és a gondolataink is.

Gondolta volna? Az alkohol és az energiaitalok együttes fogyasztása hosszú távon a kokainéhoz hasonló hatást fejt ki szervezetünkre. Részletek itt.

Mennyi koffein számít túl soknak?

A legtöbben 500 milligrammnál nagyobb mennyiség elfogyasztása után már tapasztalnak bizonyos tüneteket a felsoroltak közül. Mindemellett az egyénenkénti különbségek nagyban függnek olyan tényezőktől, mint az érzékenység vagy az anyagcsere szaporasága. A kávé mellett figyelni kell az energiaitalok illetve instant kávék, koffeintartalmú italporok fogyasztására is, mivel ezeket sokkal könnyebb túladagolni.

Szerencsére valóban igen ritka, hogy valaki amiatt kerül kórházba, mert túl sok koffeint fogyasztott. A legjobb, ha a koffeinbevitelt kávéval oldjuk meg, energiaitalokat és egyéb koffeintartalmú termékeket pedig ritkábban fogyasztunk, valamint érdemes óvatosan bánni a gyógyszertárakban, drogériákban kapható koffeintablettákkal is.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!