Ehetjük-e mindennap ugyanazt ebédre?

Milyen előnyökkel vagy épp hátrányokkal járna vajon, ha mindennap ugyanazt ebédelnénk?

Mely ételeket nem érdemes ebédre fogyasztani? Részletek itt.

Számos oka lehet annak, ha valaki úgy dönt, mindennap ugyanazt szeretné enni ebédre. Mint azt a thriveglobal.com írja, ez sok előnnyel járhat, így például leegyszerűsíti a kalóriaszámolást, hiszen minden ebéd (ha mennyiségre is mindig egyezik) pontosan ugyanannyi kalóriát jelent egy-egy nap során. Továbbá könnyebb lehet ellenállni az egészségtelenebb ételeknek és nassolnivalóknak, ha előre tudjuk, hogy egy általunk kedvelt, egészséges és tápláló fogás lesz az ebéd.

Az egyoldalú táplálkozásnak több egészségügyi hátulütője is van
Az egyoldalú táplálkozásnak több egészségügyi hátulütője is van. Fotó: Getty Images

A pénzünkkel és az időnkkel is jobban megtanulhatunk bánni, a boltban ugyanis számszerűleg kevesebb hozzávalót kell megvásárolnunk (viszont mindenből többet, mert nagyobb adagot készítünk egyféle ételből). Ennek köszönhetően könnyebben fogjuk tudni követni az árakat, hazaérve pedig kevesebb idő megy el a főzéssel, hiszen csak egyféle ételt készítünk. Ha három-négy napra előre megfőzünk, azzal energiát is spórolunk: egyfelől amit az ételkészítésre fordítanánk mindennap, másfelől az ötletelésre szánt időt, hogy másnap mi legyen a menü.

A változatlan ebéd hátrányai

Bármennyire is leegyszerűsítheti az életünket, azért néhány nap után akkor is unalmasnak érezhetjük ugyanazt az ebédmenüt, ha egyébként az egyik kedvencünk a natúrszelet salátával. Emellett az egyoldalú táplálkozás hozzájárulhat hiányállapotok kialakulásához a szervezetben, de nem tesz jót az emésztésnek sem, illetve az energiaszint csökkenéséhez vezethet. A változatos táplálkozás ezzel szemben támogatja a bélflórát, azon keresztül pedig az emésztést és az immunrendszer helyes működését egyaránt.

Egy 2015-ös tanulmány szerint keringésünknek is jót tesz a változatosság. Csökkenthető általa a magas vérnyomás, a koleszterinszint , valamint a deréktájon felszaporodott zsír is.

Ezzel együtt lehetséges mindennap ugyanazt ebédelni úgy, hogy ne kelljen negatív következményektől tartanunk. Maradva a fenti példánál, ha valaki mindennap salátát ebédel, akkor ezt megteheti úgy is, hogy megtartja az alapot (egy egyszerű vegyes salátát), de más és más zöldségeket ad hozzá pluszban, valamint a fehérjeforrást is variálja. Emellett a nap többi étkezése során érdemes minél változatosabb fogásokat fogyasztanunk, de az ebédet is változtassuk meg nagyobb időközönként, akár havonta például.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!