Megvan a szülés utáni depresszió egyik oka

A gyermekszülés utáni alvásproblémák nagymértékben hozzájárulhatnak a terhesség utáni depresszió kialakulásához - adták hírül a "Sleep" című alvással foglalkozó szaklap szakértői.

"A gyermekszülés utáni pár hétben a nők általában kevesebbet alszanak, mint a terhességük alatt - nyilatkozta Dr. Signe Karen Dorheim, a Stavanger Egyetemi Kórház munkatársa - Ez pedig növeli a terhesség utáni depresszióra való hajlamot."

Depresszió

Dr. Dorheim és kollégai összesen 2830 nő egészségi állapotát kísérte figyelemmel a 2005 októbere és 2006 szeptembere közti időszakban.

A vizsgált nők átlagosan hat és fél órát aludtak naponta. Az elégtelen alvásminőség és a túl kevés alvás még más rizikófaktorok (korábbi alvásgondok, első gyermek, stresszes élet) figyelembevételekor is jelentős kockázatot jelentett a depresszió kialakulására nézve.

"A szülés utáni fáradtság nagyrészt az alvásproblémák számlájára írható, de az enerváltság oka depresszió is lehet, ezért jobb odafigyelni" - nyilatkozta Dr. Dorheim.

"Az újszülöttek természetesen sok odafigyelést kívánnak, és ilyenkor normális, hogy a család alvási szokásai megváltoznak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az édesanya eleget pihenjen, a szülés utáni depresszió ugyanis az egész család életére kihathat."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +19 °C

Délelőtt a hajnalban képződő pára- és ködfoltok hamar feloszlanak. Emellett keleten is tovább szakadozik a felhőzet, de arrafelé még helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső. Napközben általában sok napsütés várható - főként az ország keleti felén erőteljes - gomolyfelhő-képződéssel. Főleg hazánk északkeleti, keleti harmadában számíthatunk elszórtan záporokra, zivatarokra, de másutt is elvétve előfordulhat záporeső. Az északnyugati, északi szél döntően mérsékelt, helyenként keleten élénk lesz. A zivatarokat erős, néhol viharos széllökés kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra