Napi egészség
Alrovatok
Koronavírus: így alakul ki a legerősebb védelem
Vannak, akik ezért nem oltatják be magukat a koronavírus ellen, mert már átestek a fertőzésen. Azonban egyre több tudományos bizonyíték utal arra, hogy a gyógyultaknak is érdemes felvenniük az oltást, ugyanis azzal jelentősen erősebbé tehetik a COVID-19 elleni immunitásukat.
Hetekig tartó torokfájás: nagy bajt jelezhet
Hetekig tartó torokfájás, tartós gombócérzés, nyakon megjelenő duzzanatok – csak néhány tünet, amelyek fej-nyaki daganatra utalhatnak Tamás László professzor, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója szerint.
Magasvérnyomás-betegség: ez a leggyakoribb baj
A szív-érrendszeri betegségek népbetegségnek számítanak Magyarországon - mutatott rá egy friss kutatás. Mint az eredményekből kiderült, bár arányaiban sokakat érint a szívinfarktus és a szívbillentyű-betegség, illetve sokan esnek át szívműtéten, kevesen tudják, milyen életmódot kellene az ilyen események után folytatniuk.
Orbán: az oltottakat nem lenne igazságos korlátozni
Nem korlátozható az oltató többség a nem oltató kisebbség miatt, hiszen az előbbiek mindent megtettek azért, hogy szabadon élhessenek - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mint mondta, az újabb lezárás lehetőségét egyelőre nem fontolgatják, inkább a védettségi igazolványhoz kötött korlátozások térhetnek vissza.
„Szedjen fogamzásgátlót, és magától felszívódik az endometriózis”
A 27 éves Stranszky Annát 2019 őszén operálták meg bélérintettségű endometriózissal. A műtétnek köszönhetően végre búcsút mondhatott kínzó tüneteinek. Azt azonban nem tagadja: se a beavatkozásig vezető út nem volt könnyű, se az, ami utána következett.
Hogyan lehet megszabadulni a stressztől?
Ki ne tapasztalt volna már stresszes tüneteket: gyomoridegességet, kézremegést, álmatlanságot, ideges rángásokat, túlevést? Nem valószínű, hogy ezeket bárki is szeretné, jobb tehát minél előbb megszabadulni a stressztől, mert az nemcsak kellemetlen, de rombolja is a szervezetet.
A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.