Napi egészség
Törődj a környezeteddel - add tovább a tényeket (x)
Legyen az közeli barát, távoli ismerős vagy akár egy családtag, a legtöbbünk környezetében élnek olyanok, akik dohányoznak. Természetes, hogy ha fontosak számunkra ezek az emberek, szeretnénk, ha abbahagynák a dohányzást. A cigarettázók egy része viszont nem a leszokás mellett dönt, de számukra is fontos az ártalomcsökkentés.
Alrovatok
Koronavírus: több mint félmillió embert oltanak be egy hét alatt
Magyarország az Európai Uniós ranglistán már a 3. helyen áll az átoltottsági arány tekintetében. Azonban továbbra is versenyt futunk az idővel, ezért fel kell gyorsítani a lakosság koronavírus elleni immunizálásának ütemét - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: kemény napok jöhetnek 3 hét múlva
Az elmúlt hetekben elérte Magyarországot is a koronavírus-járvány harmadik hulláma, amely jelentősen feltornázta a fertőzöttek napi számát, miközben a kórházi kezelésre szoruló páciensek is egyre többen vannak. Nézzük, mire számíthatunk még márciusban.
Fotók: így oltanak országszerte a kínai vakcinával
Első körben 550 ezer adag, majd újabb félmillió dózis ékezett Magyarországra az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett kínai vakcinából. Az oltóanyaggal országszerte egyre több háziorvosi rendelőben és oltóponton immunizálják a jelentkezőket.
A stressz a párkapcsolatokat is megviseli
Nehéz érzelmileg támogatnunk egy rossz időszakot átélő kedvesünket, ha a saját vállunkat is rengeteg teher nyomja éppen - állítják amerikai kutatók. Felfedezésük különösen aktuális lehet napjainkban, amikor a koronavírus-pandémia következményei az élet számos területén komoly kihívásokat állítanak a mindennapokban.
Koronavírus: már 114 millióan fertőződtek meg
Már több mint 114 millió embert fertőzött meg és 2,53 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 64,5 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház hétfő délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: a szakemberek szerint ezért fontos az oltás
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma, és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a közmédiának. Épp ezért nagyon fontos, hogy rövid időn belül minél többen megkapják a védőoltást, legalább az első adagot. Ezen a véleményen osztozik Müller Cecília országos tisztifőorvos és Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője is.
Koronavírus: ennyit kapnak a túlórázó háziorvosok
Külön díjazást kapnak azok a háziorvosi szolgáltatók, amelyeket szabad- vagy munkaszüneti napon is járványügyi feladat ellátására köteleznek. Mutatjuk, mennyi pénzt kapnak a háziorvosok, ha hétvégén is oltják pácienseiket a koronavírus ellen.
Koronavírus: "nagyon nehéz hetek várnak ránk"
A világon szinte mindenhol emelkedő számoknak vagyunk tanúi, nincs ez másképp Magyarországon sem. Nagyon nehéz hetek várnak ránk, ezért a koronavírus-járvány harmadik hullámának megfékezése érdekében még inkább, még nagyobb fegyelemmel be kell tartanunk a higiéniai szabályokat és ajánlásokat - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: belobbanhat a járvány 6 nagyvárosban
Ezen a héten is megosztotta a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az elmúlt héten vett minták alapján elmondható, hogy országos átlagban ismét nőtt a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben kimutatható koncentrációja.
Koronavírus: már ezzel a vakcinával is olthatnak
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szakértői bizottsága jóváhagyta a Johnson and Johnson által kifejlesztett egykomponensű oltóanyag alkalmazását az új típusú koronavírus okozta megbetegedések megelőzése érdekében.
Koronavírus: így készüljünk az oltásra (2)
Ahogy folyamatosan érkeznek az újabb oltóanyag-szállítmányok az országba, mind többen kapnak értesítést, hogy lehetőségük nyílt felvenni az új típusú koronavírus okozta COVID-19 elleni védőoltást. Lássuk, mit érdemes tudni a vakcináció előtt, illetve mi várható utána.
Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.