Koronavírus: most a fiatalokra veszélyesebb

A Magyarországon is egyre gyorsabban terjedő brit mutáns miatt már a fiatalabb korosztály is egyre nagyobb arányban kerül kórházba.

A koronavírus brit mutációjának hazai terjedésével nemcsak a betegszám emelkedik, de a kórházi ápolásra szorulók átlagéletkora is csökken - számolt be az RTL Híradó . A csatorna kérdésére Szlávik János, a Szent László Kórház infektológiai osztályának vezetője úgy nyilatkozott: most jóval fiatalabbak kerülnek kórházba, mint az első két hullám ideje alatt.

Koronavírus: ennyivel terjed gyorsabban a brit mutáns A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb, mint az eredeti új típusú koronavírusnak. Míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, addig a brit mutánssal fertőzöttek négy másik személyt is megtudnak fertőzni - mondta el néhány napja Müller Cecília országos tisztifőorvos. Kattintson a részletekért!

A brit mutáns a fiatalabb korosztályra is veszélyesebb

Az infektológus szerint a fekvőbeteg-osztályra került legutolsó tíz beteg mindegyike az ötvenes korosztályhoz tartozik, ez pedig jelentősen eltér az eddig tapasztaltaktól, amikor többnyire 70-90 közötti emberek szorultak kórházi ellátásra. "Úgy tűnik, hogy az angol mutáns a fiatalabb korosztályt támadja meg úgy, hogy azok kórházba is kerülhetnek" - mondta el Szlávik János.

A fiatalabb korosztályra is veszélyesebb a brit mutáns. Fotó: Getty Images
A fiatalabb korosztályra is veszélyesebb a brit mutáns. Fotó: Getty Images

A koronavirus.gov.hu oldal legfrissebb, hétfő délelőtti adatai szerint az elmúlt 24 órában 4326 új koronavírus-fertőzöttet és 84 újabb áldozatot regisztráltak Magyarországon. A statisztikák az elmúlt két hétben kezdtek látványosan romlani, a február első hetében mért fertőzöttszám a hónap végére a háromszorosára emelkedett. Szintén sokat nőtt a kórházban ápolt betegek száma, és lélegeztetőgépre is egyre többen kerülnek.

Az első kutatások szerint a koronavírus nemrég azonosított új mutációja, a brit variáns körülbelül 70 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi változat. Hogy miért jelenthet nagyobb veszélyt ez a változat, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.