Saját fizetéséből emelte asszisztenseinek bérét a háziorvos

Saját fizetését csökentette Keczéry Attila egyik fővárosi háziorvos, hogy meg tudja emelni asszisztensei bérét.

Júliustól 18 százalékos béremelés járna az egészségügyi szakdolgozóknak, ebből azonban nem részesült mindenki egyenlő mértékben. A szakdolgozói kamara szerint 9 és fél ezer ember maradt ki az emelésből, azok akik fogorvosi és háziorvosi rendelőkben dolgoznak. Az RTL Híradó beszámolója szerint a Zuglóban dolgozó háziorvos, Keczéry Attila úgy döntött: ha máshogy nem megy, akkor saját fizetése rovására emeli meg munkatársai bérét. Félő volt ugyanis, hogy felmondanak.

Több ezer dolgozó maradt ki a béremelésből

A háziorvos szerint a rendelőjüknek járó pénz évek óta nem változik. "A bértámogatási rendszer, ami eddig fixen jött, innen hiányzik most ez a plusz 18 százalék, viszont a praxisfinanszírozási rész évek óta változatlan. Semmit sem követ, se inflációt se rezsiemelkedést" - mondta el a Híradónak a háziorvos.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint 9 és fél ezer alapellátásban dolgozó maradt ki a béremelésből, mert nem tartoznak az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá. Hiába végzik akár ugyanazt a munkát, ugyanazzal a szakképesítéssel, mint például egy kórházban vagy szakrendelőben dolgozó asszisztens. A kamara már május közepén jelezte az államtitkárság felé, hogy ebből komoly bonyodalmak lesznek, és előrevetíti annak a lehetőségét, hogy nem a kollégák nem maradnak az alapellátásban, hanem a járóbeteg ellátás felé, vagy egyéb más területek felé vehetik az útjukat – mondta Balogh Zoltán, a kamara elnöke.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

A keleti országrészben nagyrészt derült idő várható, miközben a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, de a nyugati határ felé haladva egyre nagyobb az esélye annak, hogy felhős marad az ég. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 11 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra