Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: a járványügyi megfigyelés hazai szabályai
Milyen szabályok érvényesek az elkülönítésre, a járványügyi megfigyelésre és önmegfigyelésre? Az összefoglalót, amelyből minden fontos információ kiderül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága készítette.
Koronavírus: bezárnak a fővárosi bölcsődék, óvodák
Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester. Nem lehet majd az első ajtón felszállni a tömegközlekedési eszközökön, és nem nyitnak ki a gyógyfürdők, valamint az állatkert sem.
Beszámoló a karanténból: "Napokig kutyaeledelen éltem"
"Kezdetben még nem ismertem senkit személyesen azok közül, akik meghaltak, most azonban már úgy áll a helyzet, hogy nem ismerek olyat, aki ne vesztett volna el valakit" - mondja Ruby, a 26 éves ápolónő, aki a kínai Vuhan - innen kezdett terjedni tavaly decemberben az új típusú koronavírus - egyik kórházában dolgozott a járvány kitörésekor. Rengeteg fertőzöttet látott el, karanténba került és elvesztette orvos szerelmét - megrázó történetét most az egész világnak elmeséli.
Koronavírus: kritikus a helyzet Olaszországban
Az utóbbi huszonnégy órában ismét majdnem kétszázzal, 1016-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint. Eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 15 113-ra nőtt.
WHO: kezelhető a koronavírus-járvány
Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán világjárvánnyá nyilvánította az új koronavírus-járvány, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató szerint a helyzet kezelhető. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy mindent meg kell tenni a további terjedés megakadályozása érdekében.
Koronavírus: az első héten a legfertőzőbb
Kutatók január óta igyekeznek minél többet megtudni a Kínából kiindult koronavírusról. Egy friss tanulmány pedig olyan új információra világíthatott rá, amely fontos szerepet játszhat a járvány kezelésében és az egészségügyi ellátás terhelésének csökkentésében is.
Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.