Koronavírus: "többen nem tartják be a karantént"

Vannak, akik nem tartják be a házi karantén szabályait, pedig az egyén felelőssége óriási a járvány terjedésének lassításában - hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Többen nem tartják be a karantén szabályait, volt olyan hatósági házi karanténba rendelt ember, akit egy vendéglátóhelyen talált meg a rendőrség. Ez szabálysértésnek minősül, míg, ha valaki bizonyítottan fertőző beteg és úgy szegi meg az elzárás szabályait, vagy valaki fertőző beteg látogatásának tilalmát szegi meg, az bűncselekményt követ el - minderről Lakatos Tibor rendőrezredes, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője beszélt szokásos délutáni tájékoztatóján.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
907 magyar került hatósági házi karanténba. Fotó: Getty Images

Jelenleg 919 magyar állampolgár van hatósági házi karanténban, oda való bekerülésükkel egyidejűleg pedig a rendőrség informatikai rendszerébe is bekerültek, így a helyileg illetékes szerv tudja ellenőrizni, hogy betartják-e a szabályokat - mondta Lakatos Tibor rendőrezredes. A vezető megerősítette a tegnap este és ma reggel bejelentett új koronavírus-fertőzöttek számát (összesen 7 fertőzött), valamint annak a 75 éves betegnek a halálhírét, amiről már mi is beszámoltunk .

Egyelőre nincs járványgóc

Minden újonnan diagnosztizált betegnél megtörtént a teljes kontaktkutatás és a lehető legszélesebb körben végezték el a szűrést és a mintavételt. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: bár az esetek száma megnőtt, nem beszélhetünk gócpontokról, a betegek nagy része Budapesthez kötődik, az új betegek állapota kielégítő, csak a korábban diagnosztizáltak közül vannak intenzíven néhányan. A rendőrezredes azt is bejelentette, elkezdődik a járványügyi mobilkórház építése Kiskunhalason, amit akkor terveznek használni, ha a jelenlegi kapacitások jelentősen csökkennek.

A Jahn Ferenc kórházban is kezeltek napokig egy fertőzöttet

A Magyar Hang újságírója a tájékoztatón osztotta meg értesüléseiket: a Jahn Ferenc kórházban a napokban kezeltek egy beteget, akiről később, már csak az intenzív osztályon mutatták ki, hogy koronavírus-fertőzött. A lap úgy tudja, hogy számos egészségügyi dolgozó lehet érintett. Erre válaszul Lakatos Tibor közölte, azok az egészségügyi dolgozók , akik igazoltan koronavírusos beteggel kerülnek kapcsolatba, karanténba kerülnek, általában a saját munkahelyükön jelölik ezt ki számukra, ott figyelik meg őket. "Volt ilyen eset a Jahn Ferenc kórházban is" - ismerte el.

A tájékoztatón részt vett a kommunikációért felelős akciócsoport vezetője, Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is, aki részvétét fejezte ki a kormány nevében az elhunyt 75 éves beteg családjának. A politikus az egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozta a járvány terjedésének lassításában. Mint mondta, a saját, a családunk és barátaink érdekében be kell tartanunk az egészségügyi előírásokat, és az operatív törzs javaslatai alapján a kormány által hozott rendelkezéseket. Hangsúlyozta, minden szükséges védőfelszerelés, eszközbeli és anyagi erőforrás rendelkezésre áll a járvány elleni védekezéshez.

Pintér Sándort is tesztelték

Tájékoztatott továbbá Pintér Sándor, belügyminiszter vizsgálatáról is, mivel a politikus a napokban egy olyan marokkói politikussal találkozott, akiről később bebizonyosodott, hogy koronavírus-fertőzött. Ennek apropóján Pintért is a szokásos protokollnak vetették alá, mintát vettek tőle és megkezdődött a kontaktkutatás is. Kovács elmondta, a belügyminiszteren illetve a minisztérium érintett munkatársain túl hasonló intézkedésekre volt szükség a Külügyminisztériumban, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) is, mivel ott is megfordult a marokkói politikus. Hangsúlyozta, mindenki fegyelmezetten betartja az utasításokat.

Újságírói kérdésre válaszolva, a Magyar Orvosi Kamara által megfogalmazott javaslatcsomagot politikai lépésnek minősítette, amelyre most nincs szükség. Hozzátette: ezeket a javaslatokat az operatív törzs már megvitatta korábban.

Nézze meg társportálunkon, az nlc.hu-n , hogy csaptak le a rendőrök arra a vloggerre, aki Budapest lezárásáról álhírezett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.