Koronavírus: a boltok potenciális gócpontok

A bolti kiszolgálók túlhajszoltak és megfelelő védelem nélkül kénytelenek dolgozni olyan helyeken, ahol akár naponta több ezer ember is megfordul.

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók az új koronavírus-járvány idején, szabályozást kérnek - írta a Magyar Nemzet szerdán. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta a lapnak, hogy már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét. Közölte, hogy a kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben. A boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából - emelte ki. Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen, az iparcikküzletek délutáni bezárásának bejelentése óta ráadásul azokat az áruházakat is többen keresik fel, amelyek működése változatlan marad - jegyezte meg Bubenkó Csaba.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Nemcsak Magyarországon, a világ minden táján "kifosztják" a boltokat a pánikvásárlók. Az eladók alig győzik a forgalmat, az árufeltöltők éjt nappallá téve dolgoznak. Fotó: Sebastian Gollnow/Getty Images

Korlátozhatják a megvásárolható termékek darabszámát

Úgy vélekedett, hogy szükséges a teljes nyitvatartási idő a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben, viszont a kiszolgálásban folyamatosan részt vevő, a nagy tömegek látogatása miatt a vírusfertőzésnek kitett munkavállalóknak is kell a védelem . Azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit. De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni - hangoztatta Bubenkó Csaba.

Egyre nagyobb értékben is vásárolunk

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a lapnak, hogy két hete kezdődött a forgalom felfutása, és a dolgozóknak ma már nagyobb árutömeget kell mozgatniuk, mint az ünnepek előtti időszakban.

Koronavírus: el lehet kétszer kapni? Kattintson és tudja meg cikkünkből.

Az érintettek nehéz fizikai munkát végeznek, a feladat sokkal több, mint valaha volt - hangoztatta. Miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárják az iparcikküzleteket, a vevők ismét megrohamozták a boltokat. Az internetes vásárlási szokások is megváltoztak, az élelmiszerek rendelésekor például nagyon megnőtt a kosárérték, és a leadott igénylések száma többszöröse a korábbinak - mondta Vámos György.

Éhezők viadala a boltokban, az online rendelések túlterheltek - de hogyan vásároljunk akkor? Társportálunk szerzője saját példáján keresztül mutatja be a hazai helyzetet. A cikket ide kattintva, az nlc.hu-n olvashatja .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra