Koronavírus: gyógyszereket így válthatunk ki

Az új koronavírus elleni védekezés a gyógyszerek kiváltását is érinti. A felmerülő lehetőségeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága foglalta össze.

Papír alapú dokumentációval - orvosi vénnyel vagy eRecepthez kapcsolódó "felírási igazolással"

Amennyiben az orvos:

  • papír alapú vényt ír vagy
  • elektronikus vényt (eRecept) ír (a beteg adatai bekerülnek a "felhőbe" - hivatalos nevén az EESZT-be (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe) és
  • a beteg kérésére, illetve 14 éves kor alatti beteg esetén kötelezően kinyomtatja a felírási igazolást és átadja azt a betegnek, szülőnek,

a beteg vagy a beteg által megbízott személy a papír alapú orvosi vénnyel vagy az eReceptről készült papír alapú felírási igazolással bármelyik gyógyszertárban kiválthatja a felírt gyógyszereket.

koronavírus, COVID-19, SARS-CoV-2, gyógyszertár, gyógyszerkiváltás, patika
A járványhelyzetben a hozzátartozók is kiválthatják a betegek gyógyszereit. Fotó: Getty Images

A gyógyszerész kiadja a beteg számára felírt gyógyszereket. A gyógyszer átvevője a gyógyszertárban a kiadási bizonylaton aláírásával hitelesíti, hogy a nyugtán szereplő gyógyszerek kiadása és átvétele megtörtént. A gyógyszertár a kiadási bizonylatot megőrzi.

Papír alapú dokumentáció nélkül

Amennyiben az orvos:

  • elektronikus vényt (eRecept) ír (a beteg adatai bekerülnek a "felhőbe" - hivatalos nevén az EESZT-be (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe) és
  • nem készül róla nyomtatott felírási igazolás,

a beteg a gyógyszertárban TAJ kártyájának és személyes azonosításra alkalmas okmányának bemutatásával kiválthatja a saját névre felírt elektronikus vényen szereplő gyógyszereit.

A kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a gyógyszer kiadója a "felhőben lévő" gyógyszer kiadását felírási igazolás nélkül is teljesíti azon személy részére, aki a beteg TAJ-át közli és a saját természetes személyazonosító adatait hitelt érdemlően bizonyítja.

A gyógyszer kiadója a gyógyszert kiváltó személy személyazonosító adatait elektronikusan rögzíti.

A gyógyszer átvevője a gyógyszertárban a kiadási bizonylaton aláírásával hitelesíti, hogy a nyugtán szereplő gyógyszerek kiadása és átvétele megtörtént. A gyógyszertár a kiadási bizonylatot megőrzi.

További segítségre van szüksége? Amennyiben további kérdés merül fel Önben, az alábbi elérhetőségeken állunk az Ön szíves rendelkezésére:

  • telefonszám: 06 80 277 455 és 06 80 277 456
  • emailcím: [email protected]
  • honlap: koronavirus.gov.hu
  • Facebook oldal és messenger: facebook.com/koronavirus.gov.hu
  • Forrás: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága

    Lezárás dátuma: 2020. 03. 11.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
    Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
    D-vitamin
    Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
    testszag
    6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
    tojás
    Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Melegfront
    Maximum: +31 °C
    Minimum: +14 °C

    Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
    kvíz
    Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!