Alrovatok
Egyre fiatalabbaknál jelentkezik a végbélrák
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálják a végbéldaganatot, a tendenciák szerint öt éven belül minden negyedik-ötödik beteg az 50 éven aluli korosztályból kerül majd ki, ezért is fontos az egészséges étrend, a rendszeres mozgás és az elegendő alvás - figyelmeztet a Semmelweis Egyetem közleménye.
Új eljárás a legsúlyosabb daganatok kezelésére
Forradalmian új megközelítés született a RAS fehérje mutációihoz köthető rákok gyógyítására: az ELTE kutatói jól kötő kismolekulákat találtak, amelyekkel nem a sejtosztódás alapvető mechanizmusaiba avatkoznak be, hanem az egészséges állapotot állítják helyre.
A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.