Életmód
Alrovatok
Fényvédelem bőrtípusok szerint
Tavasszal általában boldogan szaladunk a szabadba, hogy magunkba szívjuk a várva várt napfényt, amit annyira hiányoltunk télen. Örömünkben gyakran elfelejtjük, hogy nem mind arany, ami fénylik: vagyis hogy már az első napsugaraknak is ugyanolyan káros hatásai vannak, mint a nyári napsütésnek, tehát a bőrünket legalábbis már ilyenkor védeni kell.
A bőr ápolása napozás előtt és után
Végre itt a nyár, kezdődik a strandolás és a napfürdőzés szezonja! Arra azonban, hogy a bőrünket hosszas fénykúrának tegyük ki, alaposan fel kell készülni. A napozás ugyanis veszélyes lehet: nemcsak bőrrákot okozhat, hanem idő előtti ráncosodáshoz is vezethet.
Szokások, amelyek egészségesebbé tesznek
Egészségünkért soha nem késő tenni, testünk (és lelkünk) mindig meghálálja, ha foglalkozunk vele. A megfelelő szokások beiktatásával már akár néhány hét után jobban érezhetjük magunkat, ez pedig a külsőnkön is meg fog látszani. Mutatjuk, melyek azok a tanácsok, amelyek hatékonysága tudományosan is bizonyított.
A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.