Jön az év legmelegebb időszaka (2020.08.06.)

A mai nap folyamán még egyes tájakon előfordulhat zivatar, de estére mindenhol megszűnik a csapadék. A következő napokban pedig országszerte száraz, meleg időre számíthatunk.

Délelőtt délnyugaton lehet még erősen felhős ég, itt kisebb számban még kialakulhatnak zivatarok, amelyeket akár felhőszakadás is (átlagosan 20-40 mm csapadékkal) kísérhet, de átmeneti szélroham (60-80 km/h) és jégeső sem kizárt - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Kisebb eséllyel a Dunántúl más részein is lehet villámtevékenység.

Napközben északkelet, kelet felől egyre nagyobb területen stabilizálódik a légkör, estére már délnyugaton is mindenütt megszűnnek a zivatarok kialakulásához szükséges feltételek. Délután az ország legnagyobb részén már napos, csapadékmentes idő valószínű. A hőmérséklet kora délután 27, 33, késő este 18, 23 fok között valószínű, hajnalra pedig 15,21 fok közé hűl vissza a levegő.

Ne csodálkozzunk, ha a következő napokban jobban kívánjuk majd a fagyit, mint a főtt ételeket. Fotó: Getty Images
Ne csodálkozzunk, ha a következő napokban jobban kívánjuk majd a fagyit, mint a főtt ételeket. Fotó: Getty Images

Igazi nyaraló idő jön

Pénteken napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Az északkeleti szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 34 fok között alakul.

A nyaralók, strandolók pedig örülhetnek, mert egész hétvégén, sőt a középtávú előrejelzés szerint a jövő hét folyamán végig kánikula lesz. Esőt sem jósolnak, így bátran szervezhetünk szabadtéri programokat. Szombaton a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 34 fok között alakul. Vasárnap éjszaka 16 fokig hűlhet vissza a levegő a leghidegebb tájakon, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 29, 34 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Az esti órákig még több lesz a gomolyfelhő, amelyből elsősorban a déli és a keleti megyékben alakulhat ki további zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, csak kisebb körzetekben lehetnek felhők. Egyre kevesebb helyen várható ki zápor, zivatar, azonban egy-egy zápor még az éjszaka második felében is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél éjjel átmenetileg veszít erejéből, de élénk széllökések továbbra is lehetnek.A hőmérséklet késő estére 15, 22 fok közé csökken.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a szélvédett, illetve hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?