Életmód
Alrovatok
40 feletti férfi? Ezt vizsgáltassa ki!
Nagyon fontos az egészségtudatos gondolkodás, hiszen a rendszeres szűrővizsgálatok életet menthetnek. A megfelelő vizsgálatok kiválasztásában elsődleges szerepe van a családban előforduló betegségek figyelembevételének, ami sokszor felér egyfajta genetikai vizsgálattal.
Megjelent az első magyar koronavírus-szótár
Négyszáz, a karanténhoz köthető új szót és kifejezést gyűjtött össze Veszelszki Ágnes nyelvész. A Karanténszótár: Virális tartalom címmel megjelent kiadványban többek között olyan szavak szerepelnek, mint maradjotthonka, a karanténkovászolás, a covideo-party vagy az aperitif törzs.
"Döbbenetes." Ötmillió magyar marad?
Bár úgy tűnhet, 2100 még messze van, nyolcvan év hamar eltelik és nem kizárt, hogy addigra 5,2 millióra zsugorodik a magyar népesség. De nemcsak belőlünk lesz kevesebb, majd minden ország veszít lakosságából, s ez óriási csapást mérhet a ma ismert társadalomra.
Koronavírus: 13,8 millió felett az igazolt fertőzöttek száma
Tavaly év vége óta már több mint 13,8 millió embert fertőzött meg és csaknem 590 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 7,71 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítéséből.
Koronavírus: egyre kevesebb ország biztonságos
Az Európai Unió felülvizsgálta és szűkítette azon országok listáját, amelyek állampolgárainak esetében a tagállamok július 16-ától fokozatosan megszüntethetik a koronavírus-járvány miatt bevezetett, beutazásra vonatkozó korlátozásaikat - közölte az Európai Unió Tanácsa.
Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.