Meglepő felfedezés a látásról

Érdekes eredményre jutottak a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának kutatói: mint megállapították, emberenként, de még az egyén saját látómezején belül is eltérő a tárgyak pontos elhelyezkedésének és méretének észlelése.

"Feltételezzük, hogy a maga tökéletes valójában észleljük a körülöttünk lévő fizikai világot, ám ez a tanulmány azt mutatja, hogy mindannyian egyedi vizuális ujjlenyomattal rendelkezünk" - mondta Zixuan Wang, a Biological Sciences című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

Mindannyian egyedi vizuális ujjlenyomattal rendelkezünk.
Mindannyian egyedi vizuális ujjlenyomattal rendelkezünk. Fotó: Getty Images

Betegségek, amikről szemünk árulkodik A szem nemcsak a lélek, hanem az egészség tükre is lehet. Bizonyos betegségek jeleit is felfedezhetjük, ha valakinek mélyen a szemébe nézünk, és képet kaphatunk a szervei állapotáról is. Részletek itt .

A szakemberek azt akarták kideríteni, hogy vajon az emberek pontosan ugyanúgy látják-e a környezetükben lévő tárgyakat, például egy asztalon lévő csésze kávé esetében két ember egyetért-e vajon a csésze pontos elhelyezkedéséről vagy arról, hogy a füle elég nagy-e ahhoz, hogy meg lehessen fogni. Az eredmények azt sugallják, hogy a válasz nem. "Az életünkben több ezerszer is odanyúlunk egy kávésbögréért és gyakorlás révén elérjük a célpontunkat. Arra trenírozzuk magunkat, hogy az általunk látottakkal összhangban koordináljuk a cselekedeteinket" - magyarázta a szakember.

Elképesztő eltéréseket mutattak

A dolgok méretének észlelését vizsgáló tesztekben a résztvevőknek különböző hosszúságú köríveket kellett nézniük és megbecsülniük a hosszukat. Meglepő módon az emberek nagyobbnak észlelték ugyanazokat az íveket a látómezejük egyes részein, míg más részein kisebbnek. Az eredmények elképesztő eltéréseket mutattak egyrészt a csoport tagjainak vizuális teljesítményében, másrészt az egyének saját látómezején belül is.

"Noha a tanulmányunk azt sugallhatja, hogy a vizuális hibáink forrása az agyunkban lehet, további vizsgálatokra van szükség a jelenség idegi okának feltárásához. Az is fontos, hogy miként alkalmazkodunk ezekhez és kompenzáljuk a hibáinkat" - jegyezte meg Wang.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!