Koronavírus: másodszor fertőződött meg az orvos

Úgy tűnik, másodszor is megfertőződött az új típusú koronavírussal egy izraeli orvos. Hasonló eset már májusban is történt.

A Tel-Aviv melletti Síba kórházban dolgozó doktornő három hónappal felgyógyulása után lett újra vírushordozó, amelyből arra lehet következtetni, hogy védettsége hamar elmúlt, és így másodszor is elkapta az új típusú koronavírust . A kórház szóvivője szerint azonban az orvos tesztje azért lehetett ismét pozitív, mert testében még megmaradtak korábbi fertőzésének maradványai.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus fertőzöttek, koronavírus immunitás, koronavírus antitest, koronavírus Izrael
Újra pozitív lett az orvos koronavírustesztje. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nem tartott sokáig az immunitás

A doktornő áprilisban lázas volt, köhögött és izomfájdalmai voltak. A koronavírusteszt megerősítette, hogy COVID-19-ről van szó. A nő ezután felépült, majd májusban és júniusban negatívak voltak a tesztjei. Július elején azonban kapcsolatba került egy vírushordozóval, ezért újabb tesztet végeztek nála, amely pozitív lett.

Koronavírus: valószínűleg nem tart sokáig a védettség - a részletekért kattintson ide!

Hasonló eset egyébként májusban is történt. Egy lázat és mellkasi fájdalmakat tapasztaló, 45 éves nőről bebizonyosodott, hogy koronavírus -fertőzött. Felgyógyulása után több negatív tesztje is volt, majd újra pozitívnak bizonyult. Ez felveti a kérdést, hogy mennyi ideig tart a felgyógyulás után a volt betegek immunitása.

Elindult a második hullám

Amúgy Izraelben már meg is jelent a koronavírus-járvány második hulláma, amelyben az első hullámnál többen kapták el a fertőzést, de kevesebben betegedtek meg súlyosan. Ennek oka valószínűleg az, hogy most főként a fiatalabbak körében terjed a kórokozó. A vírus tavaszi megjelenése óta már több mint 50 ezer ember fertőződött meg, és mintegy 410-en vesztették életüket a járványhoz köthetően. Jelenleg 28 ezer felett van az aktív fertőzöttek száma, 681-en kórházi ápolásra szorulnak. 259 beteg súlyos állapotban van, 75 pácienst pedig lélegeztetni is kell.

Visszautasította a gyógyszeres kezelést a koronavírusos férfi, meghalt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!