Életmód
Alrovatok
Mi is segíthetjük az egészségügyben dolgozókat
A Fogjunkössze.hu még karácsony előtt indította kezdeményezését azzal a céllal, hogy január végéig a COVID-osztályokon dolgozóknak és családjaiknak gyűjtsön anyagi támogatást, illetve olyan felajánlásokat, amelyek megkönnyítik mindennapjaikat. Eddig közel 700 családot sikerült támogatni, de több tízezer emberen szeretnének még segíteni.
Videojáték, amely megmutatta a pandémia igazi arcát
Az új típusú koronavírus megjelenése és globális elterjedése egészen újszerű helyzetet teremtett mindannyiunk életében, megkövetelve, hogy alkalmazkodjunk a pandémia jelentette kihívásokhoz. Akad azonban egy számítógépes videojáték, aminek felhasználói már a kétezres évek közepén megtapasztalhatták, milyen következményei lehetnek egy váratlanul elszabaduló járványnak.
Erre figyelmeztet a nő, akinek az apja belehalt a koronavírusba
"Azt hittük, elég óvatosak vagyunk. Nem tartottunk nagy bulikat, összejöveteleket, csak szűk körben találkoztunk egymással. A vége mégis az lett, hogy a családunk tíz tagja megfertőződött koronavírussal. A legtöbben felgyógyultunk, az édesapámat azonban elvesztettük" - meséli a New Jersey-ben élő Jodie Gunzberg. A nő azért döntött úgy, hogy nyilvánosan beszél a történtekről, mert reméli, mások tanulnak az esetből, és nem követik el ugyanazokat a hibákat, amiket ők.
Döntően erősen felhős, főként a Dunántúlon borult, párás, helyenként ködös idő várható, azonban keletebbre vékonyabb, szakadozottabb maradhat a felhőzet, foltokban pára, köd ott is képződhet. Elszórtan gyenge eső, zápor továbbra is valószínű - főként hazánk a középső, majd keleti tájain. A keleti, délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -11 és +5 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.