Az egypetéjű ikrek ebben különböznek

Az egypetéjű ikrek sem pontosan azonosak genetikailag - állapították meg izlandi kutatók.

Tények, melyeket nem tudtunk az ikrekről Az ikerszülések manapság gyakoribbak, de még mindig viszonylag ritkának számítanak. Összegyűjtöttük, miket érdemes tudni az ikerterhességről, illetve az ikrekről. Részletek itt .

Az Izlandi Egyetem és a deCODe nevű cég genetikusai 387 egypetéjű ikerpár, valamint szüleik, gyerekeik és házastársaik DNS-ét szekvenálták. Ennek eredményeként olyan korai mutációkat találtak, amelyek megkülönböztetik az ikerpárok tagjait - közölte Kari Stefansson, a Nature Genetics című tudományos lapban csütörtökön megjelent tanulmány társszerzője.

Akár 100 genetikai eltérés is lehet köztük

A mutáció a DNS egyik szekvenciájának módosulását jelenti, egy apró változást, amely nem eredendően rossz vagy jó, de befolyásolhatja a fizikai megjelenést vagy a bizonyos betegségekre való hajlamot. Akkor következhetnek be, amikor a sejt osztódik és enyhén "hibázik" a DNS replikálásában. Egy egypetéjű ikerpárnál átlagosan 5,2 ilyen korai genetikai eltérés alakul ki a kutatók szerint, de az ikerpárok mintegy 15 százalékánál több genetikai eltérés is megtalálható, néhányuknál akár 100 is - fejtette ki Stefansson.

Egy egypetéjű ikerpárnál átlagosan 5,2 ilyen korai genetikai eltérés alakul ki a kutatók szerint. Fotó: Getty Images
Egy egypetéjű ikerpárnál átlagosan 5,2 ilyen korai genetikai eltérés alakul ki a kutatók szerint. Fotó: Getty Images

Kiderült, nem a környezet az oka

Ezek az eltérések az ikrek genetikai kódjának csak nagyon kis részét jelentik, mégis képesek befolyásolni azt, hogy az egyik iker magasabbra nő, vagy hogy egyiküknél nagyobb lesz bizonyos ráktípusok kialakulásának kockázata. Sok kutató úgy vélte eddig, hogy az egypetéjű ikerpárok tagjai közötti fizikai eltérések többnyire környezeti tényezőkre, például a táplálkozásra vagy az életmódra vezethetők vissza. Korábbi tanulmányok is azonosítottak néhány genetikai eltérést az egypetéjű ikerpárok tagjai között.

Az új kutatás túlszárnyalta ezeket a korábbi vizsgálatokat azzal, hogy az ikerpárok szüleinek, gyerekeinek és házastársainak DNS-ét is bevonta. Ez lehetővé tette a szakértők számára, hogy meghatározzák, mikor valósul meg a mutáció két különböző típusú sejtben: azokban, melyek csak egy egyénben jelennek meg és azokban, melyeket az illető gyerekei is örökölnek. Olyan mutációkat is találtak, amelyek még azelőtt alakultak ki, hogy az embrió kettéhasadt volna. Stefansson elmondta, olyan ikerpárokat is találtak, akiknél egy mutáció az egyik testvér testének minden sejtjében megtalálható volt, a másik testvér testében azonban egyáltalán nem. Nancy Segal, a Kaliforniai Állami Egyetem pszichológusa, a vizsgálatban részt vevő szakértő szerint a kutatás "arra fogja kényszeríteni a tudósokat, hogy finomítsák a genetika és a környezet hatásáról kialakult gondolkodást". "Az ikrek nagyon hasonlítanak, de ez sem tökéletes azonosság" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.