Életmód
Alrovatok
Elég, ha 6 órát alszunk?
Meglepő kutatással rukkolt elő a University of California kutatócsoportja: a Current Biology szaklapban publikált tanulmányukban az olvasható: bár mindenki úgy hiszi, napi 8 órát kell aludnunk, igazából 6-7 óra is bőven elég. Ráadásul az is tévhit, állítják, hogy a modern életvitel megfoszt minket az ágyban töltött időtől.
Eddig is tudtuk, hogy a cukor veszélyes. De ennyire?
A University of Texas MD Anderson Rák Központjában egereken végzett kísérletek kimutatták a cukor hatását a gyulladásos folyamatokra. Sőt arra jutottak, hogy ezen keresztül a tipikus nyugati étrend növelheti a mellrák, valamint a tüdőben keletkező áttétek kockázatát.
Az istenhit és az előítéletek kikapcsolhatók az agyban
A koponya mágneses stimulálásával kikapcsolhatók olyan agyterületek, amelyek az istenhithez, illetve a bevándorlókkal kapcsolatos előítéletekhez köthetők - számolt be a Medical News Today egy, a Social Cognitive and Affective Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmányról.
Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.