Elég, ha 6 órát alszunk?

Meglepő kutatással rukkolt elő a University of California kutatócsoportja: a Current Biology szaklapban publikált tanulmányukban az olvasható: bár mindenki úgy hiszi, napi 8 órát kell aludnunk, igazából 6-7 óra is bőven elég. Ráadásul az is tévhit, állítják, hogy a modern életvitel megfoszt minket az ágyban töltött időtől.

Az amerikai tudósok három vadász-gyűjtögető törzset figyeltek meg (a namíbiai szan, a tanzániai hadza és a bolíviai cimane törzseket), mivel úgy vélték: ezen népcsoportok hagyományos életvitele teljesen mentes a modern életvitel motivációitól és mintáitól, így a legjobban hasonlít őseink életviteléhez.

A törzsek tagjaira olyan karóra külsejű készülékeket helyeztek, amely figyelte, hogy mikor alszanak, mikor ébrednek és mennyi napsütés éri őket. A felhelyezett 94 készülékből egyenként mintegy 1000 napnyi adatot sikerült begyűjteni. A megfigyelt emberek éjszakánként kevesebb mint 7 órát aludtak, átlagosan 6 óra 25 percet, ez pedig jóval kevesebb a nyugati társadalmakban javasolt 8 óránál .

Ha 8 óra helyett 6-ot alszunk: így fogunk kinézni Lehet, hogy a bozótlakók beérik napi 6 óra alvással, ám a nyugati társadalmak átlag embere, különösen egy kisgyerekes anyukán látható nyomot hagy a rendszeres kialvatlanság. Részletekért kattintson! Ennek ellenére a megfigyelt emberek mind remek egészségi állapotban voltak, a nyugati társadalmakhoz képest jobb vérnyomással, jobb szívegészséggel , sportosabb és kevésbé túlsúlyos testalkattal.

Ghandi Yetish, a tanulmány szerzője kutatását annyival foglalta össze: azt sulykolják belénk sokan, hogy naponta 8-9 órát kell aludnunk , és ha ez nem sikerül, azért a technológia a hibás. Ezen kutatás viszont arra mutat rá, hogy ez mind nem igaz, ahogy az sem, hogy a modern életvitel miatt alszunk kevesebbet.

Valójában elég lenne 6 óra alvás?

Valójában elég lenne 6 óra alvás? Az összegyűjtött adatokból az is kiderül, hogy nem tagadjuk meg az anyatermészetet azzal, hogy ébren maradunk napnyugta után: a három törzs tagjai naplemente után például átlagosan 3 óra 20 percet volt fent. Két törzsnek ráadásul szava sem volt az álmatlanságra .

A kutatásokból az is kiderült, hogy a megfigyelt emberek nem állandó hőmérsékletű környezetben aludtak, hanem olyanban, ahol éjszaka erős lehűlés tapasztalható: ilyenkor az ébredést a leghidegebb hőmérséklet beálltakor tapasztalták.

Forrás: www.dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.