Életmód
Alrovatok
A NASA kutatásait is hasznosítja az Impulser Hungary Group (x)
Az első űrhajós, Jurij Gagarin két órát sem töltött az űrben, visszaérkeztekor pedig szinte kritikus állapotban volt. Az utána következő asztronautákat az űrből visszaérkezve támogatni kellett. El is nevezték a tünetegyüttest űrbetegségnek.
Kis kellemetlenséggel gyorsabban gyógyulhatunk
A most kezdődő nátha- és influenzaszezonban érdemes kétszer is meggondolni, mikor veszünk be valamilyen gyógyszert lázcsillapításra. A megemelkedett testhőmérséklet serkenti bizonyos fajta immunsejtek működését - ezt bizonyították be a kutatók.
A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.