Agresszívvá tesz a győzelem

Világunkban győztesek és vesztesek élnek, és saját biztonságunk érdekében az a legjobb, ha óvakodunk a győztesektől.

Egy új kutatás szerint a győztesek, akik valamilyen versenyfeladatban jobban teljesítettek másoknál, agresszívabban viselkednek a legyőzöttekkel szemben, mint a vesztesek a győztesekkel szemben. A Social Psychological and Personality Science szaklapban közzétett tanulmány társszerzője arról számolt be, hogy az emberek hajlamosak eltiporni azokat, akiket legyőztek, hogy teljes legyen a siker. A vesztesek viszont nem viselkednek a normálisnál agresszívabb módon az őket legyőzőkkel szemben.

Az első kísérletben 103 amerikai főiskolai hallgatót állítottak párba, a párok két feladatban versenyeztek egymással. A feladatok elvégzése után közölték a résztvevőkkel az eredményeiket. A hallgatók felének azt mondták, hogy jobban teljesítettek párjuknál, a másik felének pedig azt, hogy gyengébb eredményt értek el párjuknál. Tehát a fele győztes, a másik fele vesztes volt.

A második feladatban a reakcióidő vizsgálatával mérték az . A résztvevőknek azt mondták, hogy korábbi párjuknak meg kell nyomnia egy gombot a lehető leggyorsabban, és aki lassabb, hangos zajt hall a fejhallgatójából. A zaj hangerejét és hosszúságát a feladat nyertese határozza meg. Az eredmények azt mutatták, hogy az első feladat győztesei hosszabb és hangosabb zajt határoztak meg párjuk számára, mint azok, akik az első feladat vesztesei voltak.

Felmerült azonban az a kérdés, vajon tényleg a győztesek agresszívabbak, mint a vesztesek, vagy a vesztesek kevésbé agresszívak a normálisnál a győztesekkel szemben. Ennek tisztázására újból elvégezték a kísérletet 72 francia főiskolás részvételével, de ezúttal egy kontrollcsoportot is hozzáadtak a kutatáshoz. Ennek a kísérletnek az eredményei is megerősítették azonban, hogy a győztesek agresszívabban viselkedtek a vesztesekkel szemben, a vesztesek pedig körülbelül ugyanolyan agresszívan viselkedtek a győztesekkel szemben, mint a kontrollcsoport tagjai.

A kutatás következő lépéseként azt kell majd kideríteni, hogy a győztesek mindenkivel szemben ilyen agresszívak, vagy csak azokkal szemben, akiket legyőztek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.