Életmód
Alrovatok
A telefontöltők nem ismert veszélye
A nyugodt éjszakai pihenés egyik fontos alapszabálya, hogy okostelefonunkat lehetőleg ne vigyük magunkkal az ágyba, mivel többféle módon is megzavarhatja az alvást. Egy új tanulmány szerint ráadásul akad még egy komoly veszélyforrás, ami ezekkel az eszközökkel észrevétlenül oson be a hálószobánkba, ha nem vigyázunk.
Egyetlen almán ennyi baktérium nyüzsög
Magas vitamin- és ásványianyag-tartalmuk révén a zöldségeket és gyümölcsöket rendszerint a legegészségesebb ételek között emlegetjük. Csakhogy az értékes tápanyagokon túl egyéb dolgokkal is kapcsolatba kerülünk, amikor beleharapunk például egy ínycsiklandó almába.
A szakadozott felhőzet mellett a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délután a keleti tájakon is megszűnik az eső, záporeső, majd északnyugat felől újabb záporok érkeznek, néhol az ég is megdörrenhet. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében, illetve a magasabban fekvő helyeken viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 10 és 16 fok között alakul, északkeleten lehet ennél kissé hűvösebb az idő. Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.