Nem fogunk örülni a szombati időnek (2019.08.02.)

Sok esőre készüljünk, de azért a napsütés sem marad el.

30 fok alatt marad a hőmérséklet

Pénteken az erősen felhős ég mellett inkább csak rövidebb napos időszakok lehetnek, és többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Északkeleten, valamint a Nyugat-Dunántúlon már reggel, a Dél-Alföldön csak délutántól lehet csapadék. A hevesebb zivatarok a déli országrészben várhatók. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok idején erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között alakul, késő estére 18, 23 fokra hűl le a levegő.

Szombaton zivatarokra készüljünk

Szombaton nyugat felől mindenütt felszakadozik, csökken a felhőzet, majd a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek. Reggel délen, délkeleten még lehet eső, záporeső, napközben pedig szórványosan alakul ki zápor, zivatar - főként a Duna és a Tisza közötti sávban. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

A hétvégén napsütés és eső is lesz bőven
A hétvégén napsütés és eső is lesz bőven. Fotó: 123rf.com

Napfényes lesz a vasárnap

Vasárnap napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Legfeljebb elvétve fordulhat elő futó zápor. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 28 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

A gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, és a legtöbb helyen kiderül az ég, majd északi, északnyugati irányból fátyolfelhők érkeznek. A záporok keleten is megszűnnek. A helyenként még élénk északias szél gyengül. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?