Életmód
Alrovatok
Szeplők és leégés: hogyan védje bőrét ez ellen? (x)
Vannak, akik kifejezetten büszkék szeplőikre, mások mindent megadnának, hogy megszabadulhassanak tőlük. Amennyiben az utóbbi csoportba tartozunk, és szeretnénk elkerülni, hogy bőrünkön kisebb-nagyobb barnás foltok jelenjenek meg, érdemes gondoskodnunk a fényvédelemről.
Ezért egyre több a szúnyog
A klímaváltozással több lesz a szúnyog, ezért a kutatók a lakosság segítségét kérik például az ázsiai tigrisszúnyogokkal kapcsolatos információk gyűjtéséhez - mondta Garamszegi László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontjának igazgatója.
Nyaraláskor ezek a legveszélyesebbek
A nyaralási időszakban megugrik a segélyhívások száma az asszisztencia szolgáltatóknál. A külföldön nyaralók leggyakrabban tengeri sün okozta sérülés és medúzacsípés miatt szorulnak orvosi ellátásra - derül ki a Europ Assistance Magyarország 2018-as adataiból.
Melyik testrészt hogyan szőrtelenítsük?
A nyár a szőrtelenítés időszaka, még azoknak is, akik a hűvösebb időben nem igazán törődnek ezzel, hiszen a rövid és ujjatlan ruhákban, a fürdőruhákban a legkisebb szőrszál is látszódhat. Azonban érdemes többféle szőrtelenítési módszert is alkalmazni a testünkön.
Többnyire napos idő várható gomolyfelhőkkel, délután délnyugaton is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Keleten, hozzávetőlegesen a Miskolc-Békéscsaba vonal környezetében ugyanakkor jobban összeállhatnak a gomolyfelhők, arrafelé záporok, sőt zivatarok is kialakulhatnak, melyekhez jégdara is társulhat, másutt nem valószínű csapadék az országban. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, erős, a Dunántúli-középhegységben, zivatarok környezetében akár viharos lökések is kísérhetik, majd estére legyengül a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 9 és 13 fok között alakul.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.