Mutatjuk, hol csapnak le zivatarok (2019.07.10.)

Tovább folytatódik az enyhe, változóan felhős és napos időjárás. A természet ezekben a napokban nem kedvez a nyaralóknak, sőt, hétvégére számottevő csapadék is érkezik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma délelőtt országszerte csökken a felhőzet, mindenhol kisüt a nap. Később a nap folyamán azonban gomolyfelhő-képződésre kell számítani, valamint az északkeleti megyékben záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Az élénk északi, északnyugati szél a Dunántúlon és a főváros térségében időnként megerősödik. Napközben a hőmérséklet 22-26 Celsius-fokig emelkedik.

Hétvégén már többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra
Hétvégén már többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Fotó: iStock

Holnap ismét gomolyfelhős, napos idő várható, illetve főként az északkeleti, keleti tájakon alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet - akárcsak a hét hátralévő részében - 22 és 27 fok között alakul. Péntektől nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, amivel csapadék is érkezik. Emellett pénteken éjszaka egyes területeken akár 7 fokig is süllyedhet a levegő hőmérséklete.

Ami a hétvégét illeti, szombaton erős gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, miközben többfelé várható zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél élénk vagy erős lesz, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Vasárnap már csak szórványosan valószínű csapadék, de a gomolyfelhő-képződés erőteljes marad, illetve az északi szél is többfelé megerősödik majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.