A férfiaknak ezért kell mogyorót enni

Egy új kutatás szerint a csonthéjas magvak rendszeres fogyasztása javíthatja a sperma minőségét - számolt be róla a BBC.

A kutatás szerint azoknak a férfiaknak, akik 14 héten át naponta kétmaroknyi mandulát, mogyorót vagy diót fogyasztottak, javult spermájuk minősége, és az ivarsejtjeik aktívabbak is lettek. A nyugati világban széles körben tapasztalható a férfiak spermiumszámának csökkenése, ezért foglalkoztak most a kutatók a kérdéssel. A spermiumok számának csökkenését részben a levegő szennyezettségével, a dohányzással és a táplálkozással magyarázzák, és egyre több bizonyíték utal arra, hogy az egészséges étrend javíthatja a termékenységet. A terméketlenség az esetek 40-50 százalékában a férfiaknak tulajdonítható.

mogyoró
A csonthéjasok fogyasztása növelte a spermaszámot a kutatásban részt vevőknél. Fotó: Getty Images

A magvakat fogyasztóknál nőtt a spermiumszám

A kísérletben 119 egészséges, 18 és 35 év közötti férfi vett részt, akiket véletlenszerűen két csoportba osztottak: az egyik csoport napi étrendjéhez 60 gramm mandula-, mogyoró- és diókeveréket adtak, míg a másik csoport nem kapott ilyen étrendi kiegészítést. A kísérlet végén a magvakat fogyasztó csoportban a spermiumszám 14 százalékkal nőtt, az ivarsejtek vitalitása 4 százalékkal, mozgása 6 százalékkal jobb volt, a spermiumok mérete és alakja pedig 1 százalékkal javult.

Az omega-3 és a B-vitamin segíthet

Ez a tanulmány és más kutatások is igazolják, hogy az omega-3 zsírsavakban, antioxidánsokban és B-vitaminban gazdag étrend javítja a termékenységet, és ezek közül a tápanyagok közül is sokat tartalmaznak a magvak. "Az irodalomban egyre gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy az egészséges életmódra váltás, egyebek mellett az egészséges étrend elősegítheti a fogamzást" - jelentette ki a tanulmány vezető szerzője, Albert Salas-Huetos a spanyol Rovira i Virgili Egyetem tudósa.

A kísérletben résztvevő férfiak egészségesek voltak és termékenyek is, így nem világos, hogy a kutatás eredménye szélesebb népességre is igaz lehet-e, többek között a termékenységi problémákkal küzdő férfiakra. Allan Pacey, a Sheffieldi Egyetem andrológusa szerint elképzelhető, hogy a vizsgált férficsoport életvitelében más pozitív változtatás is volt, amelyet a tanulmány nem vett figyelembe. Virginia Bolton, a londoni Guy's Kórház klinikai embriológus konzultánsa pedig úgy véli, a tanulmány eredményei "elméletileg érdekesek", azt azonban lehetetlen megállapítani, hogy a magvak fogyasztása mennyire növeli meg a fogamzás esélyeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.