Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Nincs orvos, a Facebookon akadt ki a polgármester
Május végén megszűnik a háziorvosi ügyelet több Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen. Túrkeve polgármestere a közösségi médiában kétségbeesett hangon számolt be a kialakult helyzetről, arra kérve a lakosságot, hogy júniustól baj esetén hívják a mentőket.
Napközben javulnak a látási viszonyok. Nagy területen szakadozik, csökken a felhőzet, és az északkeleti tájak mellett másutt is kiderülhet az ég, azonban kiemelten a főváros tágabb térségében, az Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon maradhatnak tartósan borongós körzetek. A borult részeken szitálás, ónos szitálás vagy hószállingózás nem kizárt. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, de a magasabban fekvő részeken előfordulhatnak élénk széllökések.A csúcsértékek általában 0 és +5 fok között várhatóak, de a derült északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő estére -14 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet, -10 fok alatti értékeket a derült északkeleti tájakon mérhetünk. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.