Szívroham után: a nők nagyobb veszélyben vannak

Az 55 év alatti nőknél a férfiakhoz mérten kétszer nagyobb a kockázata, hogy egy éven belül újra kórházi kezelésre szorulnak – állapították meg kutatók.

Egy szívrohamot komolyan kell venni, és mindenkire veszélyes lehet. Egy kutatás szerint azonban a nők komolyabb veszélynek vannak kitéve, mint eddig gondolták. Ugyanis az 55 év alatti nők kétszer nagyobb valószínűséggel kerülnek újra kórházba egy éven belül egy szívroham után, mint a férfiak – számolt be róla a WebMD az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) nyomán.

fiatal nő a mellkasát fogja
A nők komolyabb veszélynek vannak kitéve, mint eddig gondolták. Fotó: Getty Images

Több ezer alany adatait elemezve jöttek rá

A kutatók egy korábbi tanulmány adatait használták fel újra, amely a kockázati tényezők széles körét vizsgálta a szívinfarktuson átesett nők és férfiak esetében. A vizsgálatban 2 007 nő és 972 férfi vett részt, összesen 103 kórházban. Átlagéletkoruk 48 év volt.

Az adatokból kiderült, hogy miután szívrohamukat követően elhagyhatták a kórházat, a betegek csaknem 30 százaléka újra kórházba került egy éven belül, hogy. A nőknél csaknem kétszer nagyobb volt ennek kockázata.

A szívroham korai jelei, amelyekről kevesen tudnak
Ezek a jelek szívroham közeledtére is utalhatnak, azonban sokan figyelmen kívül hagyják ezeket.

Miért nagyobb a nőknél ez a rizikó?

Az NIH szerint ennek a nemi egyenlőtlenségnek valószínűleg az lehet az oka, hogy a nők körében jóval nagyobb az elhízás, a szívelégtelenség, a depresszió és más rizikófaktorok előfordulási aránya. „A 18 és 55 év közötti nőknél nagyobb figyelmet kell fordítani a kockázati tényezőkre, hogy jobb kezelést és gyógyulást lehessen náluk elérni a hazaengedés után” – fogalmazott a tanulmány egyik szerzője, Harlan Krumholz.

„A kutatók már jó ideje tudják, hogy az 55 éves, illetve annál fiatalabb nőknél körülbelül kétszer akkora a kockázata a szívroham miatti kórházi halálozásnak, mint a hasonló korú férfiaknál” – közölte az NIH. Az viszont nem volt világos, hogy a nőknél a szív- és érrendszeri, illetve az egyéb szövődmények kockázata is magasabb-e egy évvel azután, hogy a szívinfarktus kezelése után elhagyják a kórházat – tették hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!