Hét vármegyében szorítanák vissza a szúnyogokat

A héten csaknem tízezer hektáron gyérítik a szúnyogokat.

A héten hét vármegyében, csaknem tízezer hektáron védekeznek a szakemberek a szúnyogok ellen – közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője. A vizes élőhelyek közelében lárvagyérítés lesz, míg huszonnyolc településen kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket végeznek.

A következő napokban a Duna felső és középső szakaszán dolgoznak a szakemberek, Komárom, Budapest és a Csepel-sziget térségében földi úton gyérítik a szúnyogokat, míg a Szigetközben légi és földi eljárást egyaránt alkalmaznak. Több helyen szükség van már a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre is, azt azonban csak szélcsendes időben, az esőket követően lehet elvégezni. A következő időszakban a Tisza-tó környéki településeken terveznek kezeléseket, erről az érintett önkormányzatok egyedi értesítést kapnak, majd a kezelések pontos időpontjáról a lakosságot is tájékoztatják.

szúnyogok
Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy a kertünk ne változzon szúnyogkeltetővé. Fotó: Getty Images

A szúnyoglárvák ellen egy speciális készítményt vetnek be, amely baktériumok által termelt szelektív hatóanyagot tartalmaz. A szer az alkalmazott dózisban a szúnyoglárvákon kívül más élőlényekre nincs hatással, így élővizekben is felhasználható. A készítményt földi úton folyadék formában, permetezéssel juttatják ki a gépjárművel vagy gyalogosan megközelíthető tenyészőhelyekre. A repülőgépről az ártéri erdőkben végzett kezeléseknél granulátum formulát alkalmaznak, amely képes áthatolni a növényzeten, így a lombos fák alatt lévő vízterületeket is hatékonyan lehet kezelni.

A saját kertünkben is fel kell venni a harcot a szúnyogokkal

Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy a kertünk ne változzon szúnyogkeltetővéÉrdemes a ház körül kialakuló kisebb vizeket felszámolni, a csatornákat, árkokat megtisztítani, a vízgyűjtő edényeket hálóval lefedni, a virágcserepekben, kerti játékokban megálló vizet kiönteni. Ezzel nemcsak közvetlen lakókörnyezetünkben csökkentjük a zavaró rovarok számát, hanem az inváziós fajok további térhódítását is nehezítjük  hívta fel a figyelmet Dóka Imre.

Kitért arra is, hogy a csapadékos tavaszi időjárás miatt folyamatos a szúnyogok elleni védekezés. A csípőszúnyogok lárvái az állandó vizek védett, növényzettel borított szegélyzónáit kedvelik, de a legnagyobb tömegben az áradások és esőzések után ideiglenesen felgyűlt vizekben fejlődnek ki. Idén a Dunán és a Tiszán is levonult egy-egy kisebb árhullám, a mostani esőzések a Dunántúlon ismét megemelik a vízfolyások szintjét, azaz a Dráva, a Rába, a Duna és mellékfolyóik mentén nagy valószínűséggel újabb tenyészőhelyek alakulnak ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra