Randioldalon cserkészte be áldozatait a soproni csaló

Több mint 10 millió forintot csalt ki egy soproni férfi két nőtől, akikkel egyszerre folytatott szerelmi viszonyt.

H. Szabolcs – álnevet használva – egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a két nővel 2019-ben. Több nyelven beszélő, sikeres vállalkozóként és üzletemberként mutatta be magát, akinek reklám- és rendezvényszervező cége, valamint több hazai és külföldi ingatlanja is van, a családja pedig egy borászatot működtet. Mi több, befolyásos politikai kapcsolatokkal büszkélkedett, hozzátéve, hogy családja köztiszteletnek örvend Sopronban – olvasható a police.hu közleményében. Hónapokkal később a férfi apja halálhírével, illetve anyja romló egészségügyi állapotára panaszkodva igyekezett együttérzést ébreszteni a két gyanútlan nőben. Ezután mindkettejüktől jelentős pénzösszeget kért kölcsön, mondván, hogy édesapja után több száz millió forint örökség vár rá, de előbb meg kell fizetnie az illetéket.

forint, női kéz
A soproni férfi mindkét női áldozatától több millió forintot csalt ki. Fotó: Getty Images

Végül az egyik nő 7, a másik 5 és fél millió forintot adott át H. Szabolcsnak. A kölcsönt természetesen egyikük sem kapta vissza soha többé. Mi több, a férfi újabb hazugságként később azt mondta áldozatainak, hogy az anyja is meghalt. Éppen ez okozta a vesztét, mivel egyik barátnője összefutott a halottnak hitt nővel, és idővel arra is rájött, hogy párjának van egy másik barátnője is. Miután ráébredtek, hogy mindkettejüket ugyanazzal a mesével verte át a férfi, egyikük kérdőre is vonta. H. Szabolcs azonban ezen a ponton sem rettent meg: azt mondta, hogy ő valójában titkos ügynök, és a nő miatt zátonyra fut a karrierje.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Kapitányság nyomozói 2021. december 6-án kétrendbeli csalás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki H. Szabolcsot. Mindent tagadott, érdemi vallomást nem tett. A nyomozás mostanra ért véget az ügyben, a rendőrség a keletkezett iratokat átadta az ügyészségnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!