„Végezhetnének minden műtétet robotok, csak nem érdemes” – interjú a Da Vinci robottechnológia hazai kutatójával
Számos területen, így az egészségügyben is egyre nagyobb teret hódít a robottechnológia. Évente már nyolcmillió beavatkozást végeznek robotokkal világszerte, Magyarországon 2022 óta alkalmazzák, és van olyan műtét, amihez már szinte nélkülözhetetlen – mondta el olvasóinknak Haidegger Tamás, aki húsz éve fejleszt orvosi robotokat.
Ezért az égi jelenségért érdemes lesz korán kelni kedden
Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható lesz a keleti égbolton, amint öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran közel kerül egymáshoz.
Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.