Visszatért a Starliner a Földre – de legénység nélkül

Új-Mexikó területén ért földet a Starliner űrszonda.

Sikeresen landolt a Boeing Starliner űrszondája szombaton kora reggel, miután lecsatlakozott a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), és személyzet nélkül visszatért a Földre.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint a leszállásra közép-európai idő szerint percekkel 6 óra után került sor. A légkörbe jutás után az űrszonda három ejtőernyőt engedett ki, és az új-mexikói White Sands tesztterületen landolt. A Nemzetközi Űrállomástól a Földig tartó utat mintegy hat óra alatt tette meg.

Starliner
A Starliner kilövése június 5-én. Fotó: Getty Images

A Boeing által tervezett űrhajó, fedélzetén két űrhajóssal, június 5-én indult a világűrbe a floridai Kennedy Űrközpontból, és 24 órás repülés után csatlakozott az ISS-hez. A tervek szerint Butch Wilmore és Suni Williams egy hetet töltöttek volna az űrállomáson. Visszatérésük időpontját azonban június 18-ről június 26-ra, majd meghatározatlan időpontra tolták el, mert a dokkolás során több hajtómű meghibásodott és kisebb héliumszivárgást is észleltek. A NASA végül úgy döntött, hogy az űrhajósok az Elon Musk cége által gyártott SpaceX űrhajóval térnek vissza 2025 februárjában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!