Élő üzenet – tudomány és hagyomány, kéz a kézben a gyógyításban

Köztudott, hogy a növényeket történelmi idők óta használják természetes gyógyszerforrásként, és számos kereskedelmi szempontból fontos gyógyszer is növényi eredetű. A bioinformatika segítségével azonban kitárultak a lehetőségek további, jóval hatékonyabb gyógyászati lehetőségek felé is.

Rohamléptekben halad a tudományos kutatások területén a bioinformációs technológia bevonása, ám az alternatív gyógyászatban a bioinformációs készítmények használata már hagyományosan elfogadott gyakorlat.

A növényi alapú gyógyszerek felfedezésének tradicionális megközelítése gyakran jelentős idő- és ráfordítással jár. Ez a munkaigényes megközelítés ma már nehezen tud lépést tartani a technológia gyors fejlődésével. Korábban kevesebb figyelmet fordítottak a bioinformatikai megközelítések lehetséges alkalmazására, amelyek hasznosíthatják a növényi alapú ismereteket, ötvözve a bioinformációkkal.

Mi az a bioinformáció?

A bioinformációk olyan információk, amelyek biológiai rendszerekben tárolódnak, feldolgozódnak és továbbítódnak. Ide tartozhatnak a genetikai adatok, (pl. DNS és RNS szekvenciák) fehérjeszerkezetek, a sejtek közötti jelátvitel, valamint bármilyen más biológiai jel, amely információt hordoz egy élő szervezeten belül vagy szervezetek között. 

A bioinformáció jelentése valójában: „élő üzenet”.

A bioinformatika, biológiai adatpontok gyűjtését írja le a sejtszerkezet, növekedés, fejlődés, differenciálódás, valamint az osztódás és a működés molekuláris biológiájáról. A molekuláris biológián alapuló technikákkal előállított, hatalmas mennyiségű információ elemzéséhez és értelmezéséhez, emberi aggyal fel nem fogható mennyiségű adatokat dolgoznak fel a biológiai sokféleség kutatása során. A bioinformatika területe, valójában egy interdiszciplináris terület, amely egyesíti a biológiát, az informatikát és a matematikát. Az 1990-es évek közepétől kezdődően robbanásszerű növekedésen ment keresztül, amelyet nagyrészt a Human Genome Project és a DNS szekvenálási technológia gyors fejlődése vezérelt. Nem túlzás állítani, hogy a biológiai kutatások paradigmaváltáson mennek keresztül, de még ma is óriási szakadék tátong a szoftverek és a hagyományos kutatólaboratóriumok között.

Az alternatív gyógyászatban a bioinformációs készítmények használata már hagyományosan elfogadott gyakorlat. Fotó: Getty Images
Az alternatív gyógyászatban a bioinformációs készítmények használata már hagyományosan elfogadott gyakorlat. Fotó: Getty Images

Jó példa erre az emberi mikrobiom forradalmi kutatási területe, amelyet lehetetlen lenne a hagyományos biológiai, orvosi módszerekkel megérteni és felhasználni a jövő gyógyításában.

A bioinformáció fogalmát néha tágabb értelemben is használják, például az alternatív gyógyászatban, ahol a szervezet önszabályozó folyamataival kapcsolatos információkat értik ez alatt, amelyeket különböző természetes anyagok - például gyógynövények vagy ásványi anyagok - pozitív irányba befolyásolhatnak. 

Hogyan másolható a bioinformáció?

A bioinformáció másolása többféleképpen történhet, attól függően, hogy milyen típusú információról van szó. 

1.      Genetikai információ másolása (DNS-replikáció) 

Az élő szervezetek genetikai információját a DNS tárolja, és a sejtosztódás során másolódik. A folyamat során a DNS kettős spirálja szétválik, és az egyes szálakhoz komplementer bázisok kapcsolódnak, így létrejön két azonos másolat. 

2. Sejtek közötti bioinformációs átvitel 

A sejtek különböző jeleket küldenek egymásnak (pl. hormonok, neurotranszmitterek vagy fehérjejelátviteli útvonalai révén). Ez lehet elektromos (idegrendszer) vagy kémiai (sejtek közötti hírvivő molekulák) kommunikáció. 

3. Energiainformáció és az alternatív nézőpontok 

Alternatív megközelítések szerint, a bioinformáció nemcsak molekuláris szinten, hanem energetikai mezőkben is terjedhet (ezen elképzelésen alapulnak például a homeopátia, biorezonancia). A bioinformáció hordozója ebben a felfogásban, egy növényi alapú, több összetevőből készült (például gyógynövények vagy ásványi anyagok) kivonat, melyet egy meghatározott rendszer szerint úgy hangoltak össze, hogy segítsen kiegyensúlyozott állapotba hozni a test összes életfolyamatát.

Ha a tudomány forradalmi felfedezéseit felhasználva a természetgyógyászat hagyományos elveivel ötvözik, a gyógyításban egyre hatékonyabb módszereket fejleszthetnek ki. A kutatások következő fokozata a kvantum világ feltáratlan területe felé mutat, ugyanis a kvantumbioinformatika az energetika és a bioinformatika kapcsolatait igyekszik felfedezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

A délkeleti, déli részeken is megszűnik a csapadék, nagyrészt kiderül az ég, de délnyugaton és helyenként északon, északkeleten maradhatnak felhős körzetek. Az északnyugati szél időnként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.