Tűzgömböt is láthatsz, ha az égre nézel késő este

Vasárnap estétől érdemes lesz az eget kémlelni, ugyanis tetőzik a Perseida meteorraj. Óránként akár 75-100 hullócsillagot is megpillanthatunk a hajnali órákban.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16 órára esik – közölte még kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A csillaghullás már július végén elkezdődött, a jelenség maximuma után pedig napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még Perseidák egészen augusztus végéig. A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold idén első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak.

a hosszú expozíciós idővel készült képen csíkot húz az égen egy hullócsillag (j), egy repülőgép (b) és egy műhold (k) a Medves-fennsík felett Salgótarján közelében 2024. augusztus 10-én, a Perseida meteorraj hullásának idején
Csíkot húz az égen egy hullócsillag (j), egy repülőgép (b) és egy műhold (k) a Medves-fennsík felett Salgótarján közelében 2024. augusztus 10-én. Fotó: MTI/Komka Péter

A Hungaromet azt írja Facebook oldalán: az időjárás a megfigyelési lehetőségek szempontjából nem éppen kiváló, de nem is tragikus. Az előrejelzések szerint hétfőre virradó éjszaka némi magassszintű felhőzet lehet az égen, főként a Dunántúl fölött. Főként a éjszaka második felében azonban az ország döntő részén már kedvezőek lehetnek a felhőzeti viszonyok a hullócsillagok kémleléséhez. Hétfőn éjszaka és kedd hajnalban aztán az ország nagyobb részén derült lehet az ég, de ezen az éjjelen az északi tájakon lehet akár közepes mennyiségű felhőzet is felettünk.

Mit láthatunk pontosan?

A Perseidák meteorraj meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak. Ez az üstökös átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből kijutó porszemcsék annak pályája mentén eloszlanak, és az üstököshöz hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a légkörrel. Az apró testek rendkívül nagy sebességük miatt ionizálják a felső légkör gázmolekuláit, ami látványos felfénylést, ioncsatornákat képez. Ez látható a földről akár sok tíz kilométeres távolságból hullócsillagnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!